DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon sok minden elhangzott ebben a vitában, és igen sok oldalról világították meg a megszólaló képviselők a kérdéskört. Ezért egy kiegészítő jellegű felszólalást fogok tenni, nem törekszem a törvényjavaslat átfogó és teljes körű elemzésére.

Amikor ezt a törvényjavaslatot átolvastam, áttanulmányoztam, akkor a különböző jogi természetű problémákon túlmenően, amiket szintén részletesen és többen érintettek, elsősorban annál a kérdésnél álltam meg, amit úgy fogalmaznék meg, hogy hogyan fog működni az ilyen természetű konfliktusok kezelésénél a bizonyítás kérdése. Ez látszólag jogászi megközelítése a problémának, de majd látni fogják, hogy azért ennek szélesebb dimenziója is mutatkozik, ami ennek az egész jelenségnek a kezelése, a családon belüli erőszak visszaszorítása ügyétől elválaszthatatlan.

Jogi természetűnek látszik, hiszen akkor, amikor majd ezt a törvényt alkalmazni kell, a jogalkalmazónak el kell döntenie, hogy mi történt, el kell döntenie, hogy a törvényben biztosított szankciók alkalmazásának feltételei fennállnak-e, és azokat hogyan és milyen formában indokolt, jogszerű és célszerű alkalmazni. Az ezzel kapcsolatos nehézségekre is utaltak már képviselőtársaim. Talán nem véletlen, hogy a hozzászólók zöme ügyvéd volt ebben a vitában, gondolom azért, mert kinek-kinek ott vannak a tarsolyában a tapasztalatok, az ügyvédi praxis tapasztalatai. Bízom abban, államtitkár úr is ügyvéd civil foglalkozását tekintve, tehát amikről itt említést fogunk tenni, gondolom neki sem lesz ismeretlen.

Akkor, amikor egy családon belüli konfliktusban a tények felderítésére törekszünk vagy törekedtünk a jogi pályán való működésünk során, komoly nehézségekkel találtuk magunkat szembe, még a bírósági eljárás során is. Akár egy házassági bontóperben, akár az ahhoz kapcsolódó különböző jogvitákban, magánvádas büntetőügyekben, és még sorolhatnám, birtokháborítási ügyekben, mindig az a kérdés merült fel, hogy hogyan lehet bizonyítani az állítást.

(12.40)

Az egyik problémakör valóban az - erről most nem akarok beszélni -, amikor valamelyik fél visszaélésszerűen próbál olyan látszatot produkálni, hogy vele szemben jogellenesség történt. Ez az egyik problémakör.

A másik problémakör az, amikor a valóságban sérelmet szenvedett fél igazát kell bizonyítanunk, és rendkívüli nehézségekbe ütközünk, mert, mondjuk, a bíróság elvárja - a jogállami követelmények szellemében természetesen teljes joggal várja el -, hogy a tényállításokat bizonyítsuk. Ilyenkor kérdezi az ügyvéd az ügyfelét, hogy kérem szépen, akkor hol vannak a tanúk, akik el fogják mondani a bíróságon a történteket, akik elmondják, milyen erőszakos magatartásokról tudnak, amelyek ilyen-olyan közvetlen vagy közvetett formában a tudomásukra jutottak, vagy kifejezetten a szemtanúi voltak, és hol vannak az egyéb bizonyítékok.

Bizony, nagyon sokszor ütközünk abba az akadályba, hogy nincsenek ilyen, a bírósági eljárásban felhasználható bizonyítékok; nincsenek, mert az emberek, a környezet - ettől a pillanattól kezdve kiléptem a szűk jogi megközelítés kereteiből, most már társadalmi dimenzióban nézem - nem vállalják - és ezt idézőjelben mondom -, hogy beleártsák magukat mások ügyébe. Nem vállalják, mert ez számukra különböző kellemetlenségekkel jár együtt. Nem azért nem vállalják, mert nem pártolnák a tisztességes és védelemre szoruló embert, azért nem vállalják, mert félnek. Azt is mondhatnám, e félelemmel összefüggésben van bennük egyfajta kényelmesség, egyfajta konfliktus elkerülésére való törekvés.

Ennek kapcsán talán könnyű is lenne vádlólag kimondani a társadalommal, a környezettel szemben azt, hogy közömbösek az emberek, nem elég szolidárisak. Ez megfogalmazódik, és én is megfogalmazom. De azért én is nagyon óvatos vagyok akkor, amikor ilyen elemzésekbe bocsátkozom, mert azt az embert is meg tudom érteni, aki nem akarja magát kitenni az agressziónak. Nem véletlen, hogy a büntetőeljárásunk fejlődésének a menetében a tanúvédelem nagyon fontos intézkedést, előrelépést képezett, és olyan intézményt valósítottunk meg a tanúvédelemmel, amelyet pártkülönbségre tekintet nélkül támogatott a Magyar Országgyűlés. De a társadalomban még mindig ott van a kiszolgáltatottság érzése, az agresszív emberek támadásától való félelem, és ebből adódóan a tartózkodás, a távolmaradás minden olyantól, amelyből következve rájuk nézve hátrányok, különböző sérelmek hárulnának. Ez nagyon nagy probléma.

Azt gondolom, ez az egész törvény, amit itt most sokan bíráltunk - még egyszer mondom, azért nem kívánok ilyen bíráló természetű kérdésekkel foglalkozni, mert ezek legnagyobb részt itt elhangzottak -, még a legszerencsésebb helyzetet is feltételezve, hogy ez a törvény jó irányban hatna önmagában, a rendelkezéseiben, ha ezt feltételezhetnénk, akkor is abban a közegben, amelyben ennek a törvénynek életre kellene kelnie, nem fog tudni megfelelően hatni. Tehát végig kell gondolnunk azt, hogy egész egyszerűen a viszonyainkon hol és mennyiben kellene változtatni ahhoz, hogy más társadalmi környezetben működjenek ezek a törvények, és érvényesüljenek a mi törekvéseink az erőszak megfékezésére, a mások zaklatásával, támadásával szembeni védelem biztosítására.

Kérem, gondoljanak arra, amikor sajnos a televízióban nap-nap után családi tragédiákról számolnak be, szinte mindig kísérő kommentárja a híradásnak, hogy a környezetből ezt soha, senki nem hallotta, nem lépett fel, váratlanul történt. Itt valami nincs rendben. Ilyen területen nagyon sokat kellene tenni, lehet, hogy törvényhozási úton, de nem biztos, hogy csak törvényhozási úton. Én azért szeretnék arra rámutatni, hogy ne essünk abba a hibába, hogy minden problémára úgymond azt a csodaszert kínáljuk fel, hogy majd hozni kell egy törvényt. Lehet, hogy vannak törvényeink, vannak rendeleteink, csak nincsenek következetesen végrehajtva, vagy azok tökéletesebb érvényesítéséhez nincsenek megteremtve a megfelelő feltételek. Ez természetesen nagyon összetett feladatkört kíván, és fontos feladatokat ró a törvényalkotás javítása tekintetében a törvényhozásra, a törvények végrehajtása, érvényesülése és a feltételek megszerzése, biztosítása tekintetében a végrehajtó hatalom fejére, a kormányra.

Ennek a gondolatkörnek a további elemeként külön szeretnék rámutatni arra, hogy gondoljuk bele magunkat annak a rendőrnek a helyébe, aki még töredékében sincs azoknak az eszközöknek a birtokában, mint a bíróságok. Ez a törvény kétféle beavatkozást tesz lehetővé: egy állandóbb jellegűt, a bíróságok részéről tartós távoltartási rendelkezést tesz lehetővé, illetőleg az ideiglenes távoltartási rendelkezést, melyet a rendőrhatóság kezébe ad.

Nem szeretnék annak a rendőrnek vagy rendőrhatósági döntéshozónak a helyében lenni, akinek ilyen környezetben, ilyen konfliktusokban kell döntenie, amikor az adatok megszerzése, megismerése, a történések felmérése ennyi nehézségbe ütközik, mert nagyon fontos, hogy jó döntést hozzon, és ezek a döntések véletlenül se legyenek tévesek, ne érvényesülhessen az a visszaélésszerű magatartás, amelyről itt többen, akár a kormánypárti oldalon is beszéltek, vagy erre finoman utalás történt.

Tehát úgy gondolom, tisztelt képviselőtársaim, annak leszögezése mellett, amit itt láthattunk - hogy ennek az ügynek a kezelésében az Országgyűlés mind a négy frakciója, amelyek itt helyet foglalnak, egyetért, egyetért abban, hogy ez valós probléma, meg kell oldani, meg kell találni a megfelelő megoldást, azt is látva, a kormánypárti oldalon is érezve azt, hogy a törvény egyes megoldásaival szemben megfogalmazódnak fenntartások, még akkor is, ha a kormánypárti nyilatkozatok a törvény támogatásáról beszéltek, akár az egyes konkrét formáit illetően is, de azért megfogalmazódtak fenntartások; Fodor Gábor kísérletről beszélt az SZDSZ vezérszónokaként -, tehát mindezeket látva és érzékelve, hogy itt együtt gondolkodunk ennek a jelenségnek a visszaszorításában, egyfelől nyomatékkal azt ajánlom képviselőtársaim figyelmébe, hogy egymás elképzeléseire, javaslataira legyünk nagyon nyitottak.

Amikor a törvény egyes megoldásaival szemben fenntartások, bírálatok fogalmazódnak meg, akkor tényleg lássuk meg azzal kapcsolatban a konstruktív akaratot, a javítás szellemét. A törvény egyes megoldásaival szemben legyünk kellően kritikusak, tudjunk rossz megoldásokat elvetni, és tudjuk ilyen módon értékelni a helyzetet. Ne feledkezzünk meg arról, hogy bármennyire is meg tudjuk javítani a törvényt, ha ezt a törvényt fel tudjuk javítani, megfelelővé tudjuk tenni, akkor sem fog megfelelő hatást kifejteni, ha a tágabb társadalmi környezetet különféle eszközökkel nem tudjuk kedvező irányban befolyásolni, mert enélkül ez a törvény, még ha sikerül is megfelelővé, jóvá tenni, nem fogja tudni a megfelelő hatását kifejteni.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

(12.50)

Forrás: parlament.hu