DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Megvizsgáltattam a kérdést, és természetesen a rendelet csak akkor teszi lehetővé a szolgáltatók számára, hogy csatlakozási díjat kivessenek, ha akár a bővülés miatt, tehát olyan berendezést vásárolnak, vagy pedig új berendezés miatt a gázmérőt is cserélni kell, mert a gázmérő korábbi kapacitása nem felel meg, kisebb annál, hogy ezt a megnövekedett kapacitást a gázmérővel is követni lehessen.
Emiatt - a Tigáz körzetéről van szó ugyanis - a Tigázra vonatkozóan a Magyar Energia Hivatal, ahova ezt a javaslatot és vizsgálati igényt eljuttattam, április 23-án egyeztető megbeszélést hívott össze nemcsak a Tigáz, hanem valamennyi gázszolgáltató részvételével, és ott azt fogalmazta meg a gázszolgáltatók felé, hogy felszólította őket, maradéktalanul tartsák be ezt a rendeletet. Abban az esetben, ha indokolatlanul sor került befizetésre is, akkor utalják vissza, tehát kvázi kártalanítsák a fogyasztókat amiatt, mert ezt a rendeletet megsértették.
Ennek természetesen - ezt az utolsó szó jogán szeretném mondani - semmi köze nincs a privatizációhoz, mert hasonló jellegű, fogyasztókat adott esetben hátrányosan érintő magatartást éppen a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség nagyon sok kiskereskedelmi boltnál talált, márpedig ott semmiféle privatizációra nem került sor, egyszerűen elprivatizáltákö egyes fogyasztóknak az igényeit, amikor nem tettek eleget a jogszabályok rendelkezéseinek.
Tehát még egyszer: nem volt indokolt a díjat szedni, és a díjat vissza kell utalniuk a gázszolgáltatóknak. (Dr. Csáky András: Köszönöm.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés