DR. PERSÁNYI MIKLÓS környezetvédelmi és vízügyi miniszter: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Úgy gondolom, akik itt velem együtt figyelték a vitát, nagyon sokat tanulhattak a Tiszáról, a Vásárhelyi-tervről. Azt gondolom, ez jó dolog, kiérződik belőle a képviselők aggódása a Tisza-vidéken élők iránt. Tudjuk azt, hogy az árvíznek nincsen pártállása, vagy ha van, az legalábbis sohasem azonos a miénkkel.

A Vásárhelyi-tervnél nekem is jobban tetszik, ha a “továbbfejlesztésö szót elhagyjuk, ahogyan Pap János képviselő úr javasolta, hiszen végül is egy jeles személyiségről, a XIX. század nagy magyar mérnökéről nevezhetjük el ezt a mai tervet, igazából rövidebb, jobb, nincs ezzel baj. Ez éppen olyan tudományos igényű mérnöki munka, mint a kor tudománya színvonalán, a XIX. században Vásárhelyi Pál saját terve volt. A terv tehát - azért mondjuk ki nyugodtan - szakmailag egy folyamatos terv, amely a magyar vízmérnöki tudás mai színvonalát produkálja, és nem hiszem, hogy bármilyen más kormány idején másféle tudást tudna ez a magyar vízmérnöki tudomány produkálni. Ez a XXI. század magyar vízmérnöki tudása, amely sok mindent integrál, és nem egyszerűen abban gondolkodik, amelyben annak idején, 150 évvel ezelőtt Vásárhelyi Pál gondolkodott, hogy hogyan lehet védekezni egy pusztító természeti erővel szemben.

Ha arra gondolunk, hogy ez ma Magyarországon az egyik legnagyobb térségfejlesztési program, akkor azért azt is tegyük hozzá, hogy ez ma Magyarországon, vagy talán nemcsak ma, hanem a valaha is volt legnagyobb természetvédelmi fejlesztési program. Itt azért néhány dolgot nyilván érdemes tisztázni és végiggondolni, mi az, amit bele szabad belevenni, mi az, amit nem szabad, mennyire szabad ezt felfogni komplex programként vagy csupán árvízvédelmiként. E között a két választás között azért a képviselők között nem volt egység, a Fidesz képviselői között sem.

Azt gondolom, ennek mindenképpen komplex programnak kell lennie, amelynek természetesen a kiindulópontja, az indíttatása, a fő motívuma az árvízvédelem, az árvízi biztonság megteremtése. De ehhez az alapcélhoz sok minden egyéb is kapcsolódik, és ezekkel nem élni éppen olyan bűn lenne, mint, mondjuk, az árvízvédelem céljait alárendelni bármely másik célkitűzésnek. Tehát ez az árvízvédelem oldaláról induló program, amelyben lehet vitatkozni, hogy sok-e vagy kevés benne a vidékfejlesztés, de azt látni kell, ez ennek a térségnek olyan új lehetőséget nyit meg, amely egyszerűen nem is jön létre, ha ez a program nem valósul meg.

(19.30)

De hadd mondjam azt, hogy ez a program nem lehet egyfajta panácea, mindenre orvosság, amely a Tisza-vidék összes gondját egyidejűleg rendezi. Természetesen nagy tisztelettel hallgattam Lezsák Sándor felvetéseit a ciánszennyezéstől a múltbeli és a jövőbeli kockázatokról és egyebekről. Hadd mondjam meg őszintén, ez a program ezekre nem ad védekezést.

Ez egy másik ügy, amivel ugyanúgy foglalkozni kell, amelyre ugyanúgy meg kell keresni a felelősöket, a szomszédainkkal ugyanúgy szükséges kiépíteni azt a jó együttműködést, amely vízminőségi kérdésekben éppúgy, mint árvízvédelmi kérdésekben, megadja nekünk, a Kárpát-medence alján élőknek, akik vizeik 95 százalékát a határokon túlról kapják, azt a biztonságot, ami megillet bennünket. Tehát biztos, hogy több mindenre nem tud vállalkozni. Ezért igazából ebből a tengernyi, nagyon sokféle javaslatból, ötletből, véleményből nem mindegyikre reagálok, ez természetes is, hiszen ez nem a részletes vita válasza. De van egypár dolog, amiről azért szeretnék szólni, a tartalomról, a pénzről, az időről és néhány apróságról, amelyek nagy ügyek persze, de az előzőekhez képest talán apróságok.

A tartalom az első kérdés. Itt Fónagy képviselő úr a Fidesz vezérszónokaként azt mondta, hogy a program eredetileg egy hármas célkitűzést ölelt fel, az árapasztó tározók megvalósítását, a töltések építését és a nemzetközi együttműködést. Hadd mondjam azt, hogy ez a törvénytervezet nem foglalkozik, ahogy az előbb említettem, mindennel, tehát nem célja az, hogy a nemzetközi együttműködést is részletesen kiírja, még akkor sem, ha ettől függetlenül a nemzetközi együttműködés folyik.

Hadd mondjak példákat: a Tisza Fórum keretében öt ország közös árvízvédelmi terve készülőben van. A határközi együttműködés mind Ukrajnával, mind Romániával nagyon magas színvonalra jutott. Hosszú, másfél évtizedes előkészítő munka eredményeként tavaly szeptemberben a magyar-román új határvízi egyezményt végre alá tudtuk írni. Ez az együttműködés a maga rendszerességében zajlik. Megvan a készség, hadd mondjam örömmel, a határon túl is az árvízvédelmi együttműködésre és hasonló típusú fejlesztésekre. De az nem elvárható egy magyar törvénytől, hogy mi ezeket majd innen fogjuk szabályozni meg finanszírozni.

Egyébként a határvízi együttműködés azért is csak részben releváns a Vásárhelyi-tervvel kapcsolatban, mert ez a határtól számított 50, maximum 100 kilométeres szakaszon érvényes, és a Vásárhelyi-terv tulajdonképpen a teljes 600 kilométeres magyar Tisza-szakaszon jelent beavatkozásokat. A terv megvalósítása nem jelenti azt, hogy a töltések építésével, egyébként törvény által előírt árvízi biztonságnak megfelelő kiépítésével kapcsolatos nemzeti programot és munkát ne kellene folytatni. Ezek egymással párhuzamosan zajlanak, és ha szükséges, akkor nyilván tudok bőven adatot idézni, hogy amellett, hogy a Vásárhelyi-terv megvalósítása zajlik, ebben az esztendőben is hol, mikor, milyen ütemben folytatódik a Tisza-vidéken a töltéserősítés vagy a töltésépítés.

De nem automatikusan nem része a Vásárhelyi-tervnek a töltésekkel kapcsolatos építőmunka. Ha valóban a Vásárhelyi-terv tartalmát nézzük, és erre van egy érvényes kormányrendelet, ez a törvény olyan ügyeket rendez, amiket egy kormányrendelet rendezni nem tudhat, de ebben a kormányrendeletben három fontos szakmai célkitűzés van: az egyik a nagyvízi meder levezető képességének javítása, ha úgy tetszik, az 1970-es évek színvonalának elérése, vagy az 1970-es szint helyreállítása, a hullámtéri rendezés, amely ehhez az elsőhöz erősen kötődik, és csak a harmadik cél az árapasztó tározók kiépítése. És hangsúlyozottan itt az első ütemről beszélünk.

Hogy mondjak néhány példát, hogy 2004-ben, tehát csak az idei esztendőben mi és hogyan történik, és ez már kötődik a pénzhez meg az időhöz is; de hadd mondjam azt, hogy azért ezeknél mindig azt is kell látni, hogy ez egy bonyolult, összetett, komoly tudományos-műszaki előkészítést kívánó terv, amelynek szakmai fejlesztési munkája is komoly időt vesz igénybe. Nem beszélve arról, hogy a kivitelezési munkák megkezdéséhez el kell készíteni nyilván a terveket, be kell szerezni a hatósági engedélyeket, biztosítani az építési területeket, meg kell vásárolni a földtulajdonosoktól. A kivitelezőket közbeszerzési eljárásokon kell kiválasztani, és a szerződések megkötése után kezdődhet csak a munka.

Hadd mondjam azt, hogy a munka legkorábban májusban elkezdődik a területbiztosítással, földvásárlással, amelyeket a lebonyolító el tud végezni, és elkezdődik Szolnok és a déli országhatár között a nyárigát- és a bejáróút-elbontások elvégzése. Ennek a munkakezdési időpontja várhatóan a nyár derekára, tehát július közepére, augusztusra biztosítható. Tehát az első effektív, tényleges kivitelezési munka a nyáron megtörténik. Nyilván maguknak az árapasztó tározóknak az építési feladatai az idén két helyen, a tiszaroffinál és a cigándinál lehetségesek, olyanokkal, mint az elektromos vezeték kiváltása, keresztező közutak átépítése, a hozzá tartozó híd építése, a tiszai töltésmegerősítés, és így tovább, mondhatnám a példákat, amelyek láthatóvá teszik, hogy itt azért nem egyszerűen arról van szó, hogy na, hórukk, menjünk oda, aztán csináljuk.

De azért a pénz sem közömbös kérdés, mert ebben is nagyon sok ügy vetődött fel. Elhangzott, hogy 2001-ben 100 milliárd forintra becsülték a Vásárhelyi-terv teljes programját. Most az első ütem négyéves megvalósításáról beszélünk a kormányrendeletben is, de látni kell azt, hogy erre az első ütemre, a vízügyi fejlesztésekre 65 milliárd a becsült költség. A másik rész, és ezt ismétlem, hiszen az expozéban már elmondtam: az infrastrukturális, vidékfejlesztési, területfejlesztési, agrár-, ökológiai és egyéb támogatások és fejlesztések, amelyek nem ebből a forrásból táplálkoznak, amelyeknek semmi köze, ha úgy tetszik, a vízügyi fejlesztésekhez. Teljesen más a költségvetési eredetük, és egészen más a program bonyolítása.

Tehát ezeket azért el kell egymástól választani, és látni azt, hogy ez a fejlesztés, az első ütem teszi lehetővé a többek által is ismét idézett 60 centiméteres, rendkívüli nagyvízi vízszint csökkentését, és látni kell, hogy ha a második fejlesztési részt is megtesszük, amely legalább ekkora fejlesztési összeget kíván, akkor ezzel elérhető egy egyméteres árapasztó, egyméteres, egytízes-egyhúszas árapasztó képesség. Az is látszik, hogy a fejlesztések az első ütemben úgy kerültek a vízügyi szakemberek által meghatározásra, hogy a leghatékonyabban, tehát költséghatékonyabban is lehessen, viszonylag a legkisebb ráfordítással a legnagyobb árapasztást elérni.

Természetesen vannak ennek nyilván olyan elemei is, hogy úgy kell megkeresni a helyszíneket, ahol a helyi lakosság ezeket nem ellenállással és tiltakozással fogadja. Bár nyilván a közhasznúsági törvény emlegetése, amit azért többen felvetettek... - és vannak ebben a törvénytervezetben is közhasznúsági törvényre előremutató elemek, de valójában nagyon kevés, nagyon csekély, viszonylag kevés számú az, amelyik a meglévő normális törvényi szabályozás által létrehozott, létező szabályozásoktól eltérne.

Hadd térjek vissza egy picit a pénzre! Tehát itt nem egy generális népjobbító program az, amit teljes egészében meg lehet ennek révén valósítani, de megnyitni azokat a lehetőségeket, amelyek a Tisza-vidéken nagyon hiányoznak.

(19.40)

Elhangzott azért egy olyan adat is Manninger képviselő úrtól, hogy 2004-ben 270 millió forinttal csökkentették azt a 8 milliárdot, amely ennek a programnak a forrása. Hadd tegyek mellé egy másik állítást, hogy viszont 400 millióval pedig a tárca forrásaiból megnöveltük, tehát a 8 milliárdnál több eszköz áll rendelkezésre az idei ütem feladatainak megvalósítására.

Az időről hadd szóljak valamit, mert itt is sokféle vélemény volt, forráshiány, teherbíró-képesség - Gazdag képviselő úr, Manninger képviselő úr más-más aspektusokból emlegették ezt. De hadd mondjam azt, hogy a Vásárhelyi-terv nem azért nem épül már két esztendeje, mert valaki nem akarná építeni vagy valaki nem adna rá pénzt, vagy azért nem épült az előző kormányzati ciklusban négy esztendőn keresztül egy kapavágás sem ebből a tervből, mert akkor nem akarhatták volna valakik. Azért nem épül, mert a technikai-szakmai előkészítésnek ennyi az üteme, ezzel megfelelő módon kell haladni. És ha valaki azt kérdezi, hogy miért nem építjük, akkor én ugyanúgy vissza tudok kérdezni, ahogy Csillag miniszter úr szokott autópálya-építési ügyekben, hogy elő tetszettek-e készíteni nekünk, hogy építhessük, meg tetszettek-e vásárolni a gátak alá a földet, ki tetszettek-e az árapasztó tározó területeken a gazdákat megfelelően elégíteni a kompenzációs összegekkel, és így tovább, és így tovább. (Dr. Kovács Zoltán: Két éve más kormány van!) Természetesen, de gondolom, érthető, hogy egy olyan program, amelyet 2001-ben kezdtek el előkészíteni, fokozatosan tud szakmailag is felépülni.

Én azt látom, hogy a vízügyi szakemberek, ugyanazok a vízügyi szakemberek a legfeszítettebb munkájuk mellett ezt az ütemet tudják biztosítani, de azt gondolom, hogy nemcsak Magyarországon, hanem a világon is. Ez egy nagy léptékű program, itt valóban nincs helye a kapkodásnak, a türelmetlenségnek, nagyon sok dolog forog kockán, nem érdemes ilyen ügyeket felvetni, hogy miért nem készül már - nem is lehetne, nem is készülhetne.

Jó néhány egyéb kérdés is felvetődött, például a társadalmi részvételt illetően, hogy az önkormányzatokkal vajon kellő alaposságú dialógus folyik-e, és elhangzott, jómagam is jártam például Nagykörűn mintegy három héttel ezelőtt, amikor a Vásárhelyi-terv által érintett települések polgármestereivel találkoztam, és ők utána a szakemberekkel egész nap azt vitatták, hogy mit és hogyan kell tenni. De hadd említsem azt, hogy a tavalyi esztendőben több mint kétszáz lakossági fórum, szakmai megbeszélés, egyeztetés volt a tervvel kapcsolatban, egyebekben környezetvédő szervezetekkel is. A környezeti hatásvizsgálat mindegyik árapasztó tározóra el kell hogy készüljön, ez is egy folyamat, aminek meg kell történnie.

És izgalmas kérdés, hogy vajon jól járnak-e a gazdák vagy pedig nem a törvénytervezetben is megemlített kártalanítási összegekkel. Úgy gondolom, hogy nyilván össze kell vetni a piaci értékekkel - egyelőre az a kép tükröződik, hogy jól járnak. Lehet persze ajánlani nekik ellenzéki oldalról háromszor vagy négyszer annyit, csak nem biztos, hogy akkor a program tényleg meg tud valósulni, mert amennyivel több forrás fogy el itt, annyival kevesebb gát és árapasztó terület tud elkészülni.

De mondhatjuk azt is, hogy nyilván ez nem így kérdés, hanem úgy, hogy vajon fel lehet-e kínálni olyan megfelelő támogatási mechanizmusokat, amelyek a gazdák számára nemhogy taszítóvá, hanem inkább vonzóvá teszik azt, hogy ilyen területeken gazdálkodjanak. Ennek megvan a lehetősége, és a jövőben egyre inkább meglesz, hiszen ez az a része az uniós és hazai agrártámogatásnak, amelyeknek a szerepe nagyon radikálisan nőhet.

Nagyon sok olyan javaslat volt, amit, úgy gondolom, fontos végiggondolnunk és befogadnunk a szövegbe. Nem szeretnék példákat mondani, hogy melyek ezek, de biztos, hogy jóindulattal és a szakmai korrektség alapján akarjuk megmérni azokat a javaslatokat, amelyeket a képviselő hölgyek és urak bármelyik oldalon is tettek.

Van olyan részlet, amire azért hadd térjek vissza, nevezetesen, hogy van-e szinkron a Vásárhelyi-terv fejlesztései és egyéb, az Alföldön vagy a Tisza-vidéken szükséges fejlesztések között. Igen, van szinkron, úgy készülnek a különböző műtárgyak, hogy azok például lehetővé tegyék a későbbi öntözési rendszerek fejlesztését is. Persze, tudjuk azt, hogy elég sajnálatos, hogy ugyan például a Duna-Tisza közén vannak öntözési rendszerek, de ezeknek a kihasználtsága 2-3 százalékos, és az aszályos években is ennyi - sok-sok minden játszik szerepet abban, hogy ez miért van így.

Van egy olyan hír, amire persze boldogan tudok válaszolni, hogy ez biztosan nem következhet be: Balsay képviselő úr vetette fel, hogy ez egy nagy fejlesztési projekt, és igen kellemetlen lenne az, hogyha a farkába harapna a kígyó, magyarán, ha ugyanazok engedélyeznek, akik aztán a kivitelezést meg a beszerzést is végzik. Hadd jelentsem, ha még nem tűnt volna fel, hogy január 1-jétől a vízügyi hatósági feladatokat elválasztottuk a kivitelezői és kezelői szerepköröktől, tehát ez most egy tiszta rendszer, amiben ilyen esetek nem fordulhatnak elő.

Végezetül hadd mondjam azt, hogy én megköszönöm a képviselők bölcs javaslatait, jómagam is nagyon sokat tanultam belőlük. Kérem, hogy a részletes vita során is tekintsék magukénak ezt a fontos ügyet, és kérem önöket, szintén a bölcsességükre hagyatkozva, hogy a lehető legnagyobb arányban támogassák a törvény elfogadását.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu