DR. PÓSÁN LÁSZLÓ, az oktatási és tudományos bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Az oktatási bizottságban megfogalmazott kisebbségi vélemény alapvetően két dolgot kifogásol. Az egyik az, hogy három törvényt is módosítani óhajtanak a benyújtó képviselők, és ezeket egyben nyújtották be. Ezt azért tartjuk szerencsétlennek, mert gyakorlatilag ebből a közoktatásra és a szakképzésre vonatkozó felvetéseket tudjuk is támogatni, és az abban foglaltakkal egyet is tudunk érteni, a felsőoktatással kapcsolatos módosítással vagy javaslattal kapcsolatban azonban komoly kifogásaink vannak.
Alapvetően - nyilván fogom majd a későbbiekben részletezni, a bizottsági ülésen elmondtam, most csak röviden - az a legfőbb kifogásunk, hogy egy olyan nagy horderejű átalakítás előtt, mint a Bologna-folyamat, akármilyen kezdeti lépésekben is elinduló képzésekről van szó, annak ismeretében, hogy még egy kormányzati koncepció sincsen kialakítva, egyszerűen nem látjuk, hogy egy rendelet miről fog szólni.
Annak ismeretében, hogy két éve azt mondja az oktatási tárca, hogy erre készül, és annak ismeretében, hogy minderre ráadásul 100 millió forintot is fordítottak, hogy előkészítsék, és még mind a mai napig egy kormány által elfogadott koncepció sincsen, egyszerűen nem értjük, hogy milyen típusú rendeletek fognak születni, és azoknak milyen kifutási tartalmai lehetnek.
Éppen ezért ezt a részét végképp nem tudjuk támogatni, ezért szerencsésebbnek tartanánk, ha a beterjesztők szétszednék ezt az ily módon salátatörvényt, mert ebből két részt minden további nélkül tudunk támogatni, ezt a részt viszont nem.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés