DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Gondoltam, fölhívnám a figyelmét képviselőtársaimnak arra, hogy így negyed tizenkettő és fél tizenkettő között aligha túl sokan hallgatják már ezt az adást, így aztán teljesen felesleges száznegyvenkétszer lerágott csontokat száznegyvenharmadszor is elővenni, hogy újra egymás fejéhez vagdalhassuk. De ha már elővesszük őket, akkor tartsuk magunkat az amerikai filmekből ismert formulához, hogy: az igazat, a tiszta igazat és csakis az igazat - bocsánat: az igazat, a teljes igazat és csakis az igazat. (Halász János: Na, hogy van ez?)
Szóval nem igaz, hogy egyetértettünk azzal a felosztással, amit önök a gyermekek védelmében benyújtottak. Nem igaz, tisztelt képviselő úr. Nem igaz, hogy szó szerint ugyanazt fogadtuk el 2002 nyarán, amit önök akkor benyújtottak; igen sok mindent módosítottunk rajta. Nem igaz, hogy kicsinyes belpolitikai céljainknak akartuk alárendelni a médiatörvény módosítását, hacsak ön kicsinyes belpolitikai célnak nem nevezi a közszolgálati műsorszolgáltatóknak előírt törvényes rend helyreállítását, amelyet önök két és fél esztendőn keresztül lábban tiportak, tisztelt képviselő úr. Ezek tehát nem igazak, és teljesen felesleges ilyenkor megpróbálni azt a néhány hallgatót megtéveszteni velük, aki ilyenkor netán még hallgatja a rádiót.
Azt pedig, tisztelt képviselőtársaim, tessenek már nekem megmondani, hogy ha a médiatörvény úgy rendelkezik, hogy havonta minden készülék után be kell szedni az üzemben tartási díjat, akkor a 2 millió készüléket és a 12 hónapot összeszorozva, ha 24 millióval szorozzuk meg azt a költségvetési törvényben meghatározott üzemben tartási díjat, az mennyivel függ kevésbé a kormánytól, mintha már 24 millióval megszorozva írjuk bele a költségvetésbe. Ha ezt meg tetszenek mondani, akkor elhiszem, hogy Európában példátlan ez a megoldás.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti képviselők padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés