HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Pető Ivánnak több mint két percig sikerült ecsetelnie, hogy miért ne szóljunk hozzá a témához. Mindezt tette azok után, hogy Szabó Zoltán képviselő úr ismét csúnya szavakat használt a Fidesszel kapcsolatosan. Ne haragudjanak, de ezt azért nem lehet szó nélkül hagyni; vagy akkor ne tessenek így viselkedni!

A helyzet a következő a Magyar Televízió ellenőrző testülete tekintetében: a 2002-es választások, majd az új parlament megalakulása után önök megszavazták a saját jelöltjüket az ellenőrző testület elnökévé. Ez a helyzet! Ezt tették 2002-ben, a választások után, amikor többségbe kerültek a parlamentben. Ez legalábbis nem elegáns, képviselő úr. És beszélhet arról, hogy négy évre választják ezt az embert. Most hallgatok egy kicsit Pető Ivánra, mert ezt az ügyet elég hosszan megbeszéltük már bizottsági ülésen is. De amit elmondtam, az tény. Önök többségben, az erőfölényüket fölhasználva, a kormányalakítás előtti időpontot kihasználva meglépték ezt a dolgot. Szerintem ez helytelen. Ha ez így van, márpedig így van, akkor ne tessék a médiatörvény lábbal tiprásáról beszélni.

Egyébként pedig az az időszak, amiről a képviselő úr beszélt - szerintem egyébként nincs igaza abban, amit mond -, az 2002 előtt volt. Most pedig a mostani helyzetről beszéljünk! 2004-et írunk! És a helyzet az, hogy a médiatörvényt számtalan pontban, számtalan esetben éppen önök nem tartják be.

Köszönöm szépen a figyelmet.

Forrás: parlament.hu