KÖRÖMI ATTILA (független): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Vannak országok a világban, amelyek honvédelemmel vagy védelemmel foglalkozó minisztériumait védelmi minisztériumoknak hívják. Magyarországon ennek a minisztériumnak a neve Honvédelmi Minisztérium.

Úgy látom, hogy a törvényjavaslatnak, amely előttünk fekszik és amelyet a kormány benyújtott, a célja nem más, mint a minisztérium cégtáblájának átfestése Honvédelmi Minisztériumról védelmi minisztériumra.

Jól tudjuk, hogy a kormány a kormányváltás után - legalábbis úgy tűnt - heves munkába kezdett a védelempolitika terén is. Jó ideig nem látszottak a kormánynak és a minisztériumnak világosan a szándékai a védelempolitika területén. Mi csak azt tapasztaltuk, azt láttuk az elmúlt két évben, hogy leépítette a honvédséget, fegyvernemeket szüntet meg, föladta a nemzetőrség gondolatát, már-már demoralizálja a Magyar Honvédség belső tartását, és föladta a nemzeti értékeket és érdekeket a tárca hatálya alá tartozó honvédség fejlesztése területén; szétzilálja a tartalékképzés rendszerét, és egy olyan erőltetett tempóba próbálja belevinni az Országgyűlést és az országot az önkéntes haderő kiépítése területén, amelyre nincs meg a kellő előkészítettség, és lehet, hogy önkéntes haderőt épít, de professzionális haderőt aligha fog tudni létrehozni, ha ezt a politikát folytatja, amelyet eddig folytatott. Mindeközben nem folytatja a laktanya-korszerűsítéseket, azokat sorra, rendre bezárja, és nem készíti föl a Magyar Honvédséget egy olyan esetre, amelyet Nyitray képviselő úr is mondott: mi van akkor, ha országon belül áll elő olyan helyzet, amelyre valóban katonai választ kell adni.

Államtitkár úr hét és fél percben méltatta ezt a nagyívű törvényjavaslatot. Én pontosan tudom, hogy a méltatás és az erre fordított idő nem feltétlenül áll egyenes arányban egymással a tekintetben, hogy minél többet beszélünk, annál inkább kiállunk a törvényjavaslatunk mellett. El lehet arról mondani a lényeget hét és fél percben is, mégis úgy érzékeltem, hogy ő már-már visszahúzódva, kicsit szégyenkezve próbálta ezt az előterjesztést megtenni. Ő pontosan tudja talán, hogy miért; talán jobban, mint mi, országgyűlési képviselők.

Többen céloztak rá, többen céloztak arra, hogy ez a törvényjavaslat tulajdonképpen a honvédelemről szóló kétharmados - tehát a jelen lévő képviselők kétharmadával elfogadható vagy módosítható - törvényt kívánja módosítani, illetve a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló törvényjavaslatot kívánja módosítani.

Többen céloztak arra is, hogy tulajdonképpen a benyújtott módosításokat rejtő paragrafusokról akár értelmes vitát is lehetne folytatni e Ház falai között, hiszen nincs olyan parlamenti képviselő, aki ne követné figyelemmel, és ne tenné oda a saját szavazatát a Magyar Honvédség területén dolgozó hivatásos és szerződéses állomány életfeltételeinek, munkakörülményeinek javítása érdekében. Nincs olyan képviselő, aki ne abba az irányba gondolkodna, hogy a Magyar Köztársaságnak a NATO szövetségesi rendszerén belül kötelező teljesíteni vállalásait. Nincs olyan parlamenti képviselő, aki kétségbe vonná, hogy ha ENSZ-misszióban kell részt venni vagy erre érkezik fölkérés, azt illik teljesíteni.

Én azonban azt kérem a kormánypárti képviselőktől és az előterjesztő kormány képviseletét itt ellátó államtitkár úrtól is, hogy ne keverjék össze a szövetségesi kötelezettségeket holmi iraki kalanddal. Mert ha végigolvassuk a törvényjavaslatot - és erre többen céloztak, annyira konkrétan nem, mint én -, a sorok között kiolvasható volt több képviselő véleményéből is, hogy ezt a törvényjavaslatot a kormány mintegy egyetlenegy mondat miatt nyújtotta be, mégpedig a 2. § (1) bekezdés d) pontja miatt nyújtotta be. Ez az a szándék, amelyet megpróbált becsomagolni olyan környezetbe, amely környezethez tartozó pontokról akár még értelmes vitát is lehetne folytatni, ez pedig így szól: “A magyar fegyveres erők feladatai között újként kívánja szerepeltetni a közreműködést az arra kijelölt és felkészített erőkkel a nemzetközi terrorizmus elleni harc katonai feladatai ellátásában.ö

Az összes többi feladat a módosítás előtti állapotban is szerepel. Az ENSZ-, az EBESZ- és a NATO-tagságból fakadó szerződések következtében előállt kötelezettségeinket az előző javaslat és az előző, a most hatályban lévő törvény is említi - ez nem újdonság, ezért a kormányt nem illeti dicséret -, ezt a mondatot csempészte elénk, amely átnyúl, többet akar, mint a NATO-kötelezettségekből fakadó kötelezettségteljesítés, többet akar a kormány, mint esetleges ENSZ-missziókban való részvételt.

Úgy tűnik, mintha ez a mondat nem mást tenne, mint utólag szeretné legitimizálni a kormány által a magyar parlamentet az iraki kalandba berángató politikát, és ekörül folyik a vita. Tudjuk, hogy ekörül folyt a vita a bizottságban, ekörül folyik a vita itt a parlamentben is. Ha a kormány legalább ezt a mondatot kivenné a törvényjavaslatból, máris megkönnyítené az egyeztetés folyamatát, hiszen ez a mondat elfogadhatatlan a parlament ellenzéke számára. Karsai képviselő úr maga is kifejtette, hogy ennek a mondatnak a szerepeltetése egész egyszerűen lehetetlenné teszi az egész törvényjavaslat elfogadását. Ennek az ódiumát a kormánynak kell vállalni, nem háríthatja az ellenzéki képviselőkre azt a felelősséget, hogy pontosan tudja, mi az a mondat, ami elfogadhatatlan a parlament egésze számára, hiszen nem nemzeti ügyet képvisel, sőt komoly veszélyeket hozhat Magyarország számára.

(12.00)

Éppen ezért azt a felelősséget nem teheti a mi vállunkra, hogy az összes többi kérdésben, amelyben egyébként akár még lehetne is párbeszédet folytatni, az ellenzékkel nem lehet megegyezni. Ezt a mondatot tessék kivenni a javaslatból, ehhez nem kell módosító javaslatot benyújtani, egész egyszerűen elénk kellett volna tenni az eddig elfogadott törvény szövegét, és abban a pillanatban megindulhatna újra a párbeszéd.

E miatt a mondat miatt nem bízhatunk a kormányban, az elmúlt két év világossá tette a parlamenti képviselők számára - és most már azt gondolom, egyre inkább a közvélemény számára is -, hogy nem bízhatunk a kormányban, különösen a honvédelem-politika területén nem bízhatunk a kormányban. Ezért nem lehet megadni azt a bizalmat a törvényjavaslat mögé, amely a kormányt egyéb felhatalmazásra buzdítja, és saját hatáskörben rendezhet néhány, egyébként a parlament elé kétharmados törvénnyel terjesztendő ügyek esetében tennivalókat. Ez egy bújtatott hatáskörelvonás lenne az Országgyűléstől, és ehhez mi nem adhatjuk a szavazatunkat.

Egyértelmű és világos, hiába kifogásolta Mécs képviselő úr, maga a kormány használja ezt a fogalmat, hogy egy expedíciós zsoldos hadsereg kiépítése folyik, és ha az ellenzéki képviselők kifogásolják azt a mondatot, hogy önök mindent alá kívánnak rendelni a terrorizmus elleni harcnak, ezzel az ellenzéki képviselők nem azt mondják, hogy a terrorizmus ellen nem kell küzdeni. Lehetséges, hogy nem kellene leépíteni a nemzetbiztonsági szolgálatokat, lehetséges, hogy komolyabban kellene küzdeni a kábítószer terjesztése ellen, lehetséges, hogy a migrációs politikában újragondolásra érdemes lépéseket kellene a parlament elé hozni, lehetséges, hogy ezek a lépések sokkal inkább alkalmasak lennének arra, hogy a terrorizmus ellen vegyük fel a harcot, semmint az, hogy mindenféle szövetségesi kötelezettség ellenére egy kalandként belemenjünk például egy Irak elleni megszállásba, ebben a megszállásban való szerepvállalásba, amelynek a céljai és okai számunkra egyre kevésbé világosak és érthetőek.

Ezért nagyon fontos - azt hiszem, éppen Nyitray képviselő úr tett rá említést -, hogy a parlamenten kívüli pártként, a Jobbik Magyarországért mozgalom után a parlamentben a Magyar Demokrata Fórum, és úgy tűnik, egyre inkább a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség is azon az állásponton helyezkedik el, hogy az iraki missziót teljes egészében felül kell vizsgálni, márpedig az iraki misszió nem másról szól, mint a benyújtott törvényjavaslat 2. § (1) bekezdés d) pontjáról. Ezt a mondatot ki kell venni a javaslatból.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak.

Forrás: parlament.hu