MÉCS IMRE, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter és Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! Simicskó István legutóbbi szavaihoz kapcsolódva azt kell mondanom, hogy Magyarország jobb helyzetbe fog kerülni, Magyarország védelme jobb helyzetbe fog kerülni, a Magyar Honvédség, a magyar fegyveres erő magasabb osztályba lép, önkéntes, hivatásos hadsereggé fog válni, és nem utolsósorban tizennyolc évestől harmincegy évesig az egészséges magyar fiatalemberek fellélegezhetnek, nyugodtan építhetik a karrierjüket, nyugodtan alapíthatnak családot, nyugodtan tanulhatnak, készülhetnek az életre, készülhetnek az Európai Unióban történő versenyre, nem fenyegeti őket Damoklesz kardjaként az a veszély, hogy bármelyik pillanatban behívhatják őket, tervezhetik az életpályájukat, minden energiájukat a munkájukra, a családi életre, a fejlődésükre koncentrálhatják. Óriási dolog ez!
Végre egyensúlyba került a fiatal, egészséges férfiak emberi joga és a nemzet, a közösség védelmének a kérdése. Most jutottunk el oda, hogy Magyarországot, a magyar társadalmat és a javainkat valóban hatékonyan meg tudjuk védeni. Ez elsősorban a szövetségi rendszerbe való felvételünknek, másrészt pedig annak köszönhető, hogy önkéntes, hivatásos hadseregre térünk át. Nem kell ecsetelni azt, hogy a haza védelmének hivatásos - és a hivatásö szót használom a profiö helyett - ellátása minőségileg sokkal magasabb szintet biztosít, másrészt pedig az elhivatottság, amely a hivatásos szóban benne van, rendkívül fontos hajtóerő, az önkéntesség pedig még fontosabb. Gondoljuk meg, ha soroznák a sebészorvosokat, és úgy kellene operálniuk, milyen lenne a minősége ennek!
Jómagam és az SZDSZ is 1993 óta szorgalmazzuk, hogy figyelemmel kísérjük a sorozások szükségességét, és abban a pillanatban, amikor ez kontraproduktívvá válik, akkor lépéseket kell tenni a megszüntetésére. Ez az idő most következett el, és ez az előttünk fekvő törvényjavaslat, amely a miáltalunk hozott 14/2004. számú országgyűlési határozatnak tulajdonképpen a kifejtését, végrehajtását jelenti, ezt célozza.
(10.40)
Az előbb említett országgyűlési határozat a fejlesztést irányozza elő, a NATO-harmonizáció erősítését és az immár európai uniós tagságunkból eredő új követelmények figyelembevételét, és amint már említettem, az önkéntes hivatásos haderőre való áttérést, a honvédelemmel kapcsolatos jogszabályok teljes körének a módosítását igényli. Mindenekelőtt az új feladatok, az ennek megfelelő képességek, a honvédelmi szervezetrendszer, a korszerű, hatékony, jogi háttér biztosítása az elsőrendű.
A T/9942. számú törvényjavaslat nagyívű jogszabály. A módosítás első és feltétlenül szükséges kérdéskörökre kiterjedő eleme három törvényre, a honvédelemről szóló 1993. évi CX. törvényre, a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. számú törvényre, valamint a katonai és rendvédelmi felsőoktatási intézmények vezetőinek, oktatóinak és hallgatóinak jogállásáról szóló 1996. évi XLV. törvényre vonatkozó módosításokat tartalmazza. A beterjesztett normaszöveg nemcsak államigazgatási és érdekvédelmi egyeztetés, hanem négypárti szakmai véleménycsere és javaslatok után nyerte el a végleges formáját, amelyben a mi javaslataink közül is számos figyelembevételre került, különösen a honvédelmi törvényt illetően.
A törvényjavaslat meghatározó és kiemelkedő részei a honvédelmi törvény módosítására vonatkoznak. Ki szeretném emelni a fegyveres erők feladatainak az újrafogalmazását, ami teljes mértékben követi a honvédség tízéves távlati fejlesztésére vonatkozó országgyűlési határozatban foglaltakat, összhangban van a nemzeti stratégiával, és az ezekben kifejezésre jutó korszerű, a nemzet védelmét és a szövetségi kötelezettségek teljesítését is szolgáló védelmi filozófiával.
Tekintettel arra, hogy számtalan megalapozatlan sugallaton és belemagyarázáson is alapuló bírálat éri ezt a feladatrendszert, szükségét érzem annak, hogy erről kissé részletesebben szóljak. A legtöbbet hangoztatott vád, hogy a Magyar Honvédséget a kormány nem Magyarország nemzeti céljainak, hanem globális elgondolásoknak, expedíciós jellegű követelmények szolgálatába kívánja állítani, ennek megfelelően fejleszti és alakítja.
Ez a vélemény teljes mértékben hamis, és politikailag céltudatos, félrevezető, mert ha figyelmesen tanulmányozták volna a vázolt feladatrendszert, akkor realitásként szembeötlő az, amit most idézek a törvényjavaslatból.
A fegyveres erők feladata:
1. Magyarország függetlenségének, területének, légterének, lakosságának és anyagi javainak külső támadással szembeni fegyveres védelme.
2. Az államhatár őrzése és védelme, a honvédelem szempontjából fokozott védelmet igénylő létesítmények őrzése és védelme.
3. Közreműködés az alkotmány 40/B. § (2) bekezdése szerinti, fegyveresen vagy felfegyverkezve elkövetett erőszakos cselekmények elhárítására, valamint hozzájárulás a katasztrófavédelmi feladatok megoldásához.ö
Mik ezek, ha nem a nemzeti védelem céljait szolgáló feladatok? Kérem, tessék először olvasni, azután beszélni!
Azok a feladatok, amelyek a szövetség kollektív védelméhez történő hozzájárulást, a közösen vallott értékek védelmét, a béketámogatást szolgálják, az ország biztonságát garantáló NATO-kötelezettségekből fakadnak. Ez alapvetően az ország nemzeti védelmét szolgálja, hiszen megállapítható, hogy legalább egy évszázada nem lehet Magyarország határait megvédeni, csak szövetségben, csak a NATO-val való együttműködésben. A NATO az elmúlt több mint ötven évben garantálta a világbékét, garantálta Európa népei között a háborúk (Nyitray András: Irakban is!) Irakban éppen békét teremtünk, tehát másodsorban azért pontosabban oda kell figyelni, mert a NATO nincs jelen Irakban, nem NATO-akció. Tehát pontosítsuk, ha hozzászólunk vagy bekiabálunk!
A kollektív védelem a globális kihívásokkal szemben is kötelező, hiszen Spanyolországban vagy bárhol a világon, vagy Törökországban, ahol felrobbantottak békés épületeket, lakók százai haltak meg, vagy a spanyol vonatok felrobbantása, ez mind-mind egy globális fegyverviselés része. Ebből nem vonhatjuk ki magunkat. Bárhol, ahol a terrorizmus ellen küzdenek, az a mi érdekünket is szolgálja. A terrorizmus elleni harc átfogóbb és szélesebb körű annál, mint hogy összemossuk az iraki szerepvállalással, amely egyébként az Országgyűlés döntő többségével meghozott határozat alapján történik, és ez így lesz a jövőben is, a kormány folyamatos és kiemelt figyelme és értékelése mellett.
A törvényjavaslat másik, mind politikailag, mind katonailag fontos, egyúttal felelősségteljes eleme a honvédség készenléti és szolgálati rendszere alapvető szabályainak a honvédelmi törvénybe történő beépítése. Ez teljesen új, ez évek óta hiányzott, ezért nagyon fontos, hogy bekerült. Szakértői egyeztetések során, közösen, közös akarattal történt ezeknek a meghatározása és a beépítése.
A honvédség most alakuló készenléti rendszere a NATO-tagsággal és az ott érvényes intézményi, tevékenységi, illetve fogalomrendszer honosításával jelentős módosításon, változtatáson ment, megy keresztül, teljesen szakítva a korábbi évekből, még a Varsói Szerződés idejéből származó rendszerrel. Ez rendkívül fontos minőségi változást jelent.
A honvédelmi törvény javasolt új 34/A-D. paragrafusai e kérdéskör törvényi alapját, hátterét és a részletes jogi szabályozás keretét kívánják megteremteni. Ezért a paragrafusoknak pontosnak, egyértelműnek, minden tényező számára meghatározónak, egyúttal közérthetőnek és félreérthetetlennek kell lenniük. A légvédelmi készenléti rendszer kettős jellegű: egyrészt a NATO integrált rendszerébe kell beilleszkedni, másrészt pedig hazai vezetésű. Tisztázni kellett, hogy mikor és ki vezeti a NATO-alárendeltségű, a szövetségi, illetve a nemzeti légvédelmi készenléti erőket, ki ad számukra szükség esetén tűzparancsot, vagyis békeidőben légi, azaz ellenséges szándékú, célra repülő eszközökre figyelmeztető vagy megsemmisítő tűz megnyitására utasítást. Ez rendkívül fontos kérdéskör.
Ezzel összefüggésben még egy másik fontos, a NATO-ban érvényes vezetési és alkalmazási alapelvre szeretném a figyelmet felhívni, ez a nemzeti vétójog értelmezése. Ez például tűzparancs esetén úgy kellene hogy érvényre jusson, hogy a nemzeti légtérért viselt felelősség, a légi szuverenitás ne kerüljön ellentétbe az integrált NATO-légtérért viselt regionális felelősséggel. Ezért egyetértünk a törvényjavaslat 34/D. § (3) bekezdésében foglaltakkal, mely szerint a NATO műveleti alárendeltségben lévő magyar vagy a szövetség más tagállama légvédelmi készenléti erői figyelmeztető vagy megsemmisítő tüze kiváltására vonatkozó parancs a fegyver alkalmazása előtt csak a Magyar Honvédség légierő-parancsnoksága ügyeletes tábornokának, illetve parancsnokának a megerősítésével adható ki.
(10.50)
Természetesen ez a magyar légtérben történtekre vonatkozik. E tekintetben szeretnénk a Honvédelmi Minisztérium illetékeseinek figyelmét felhívni arra, hogy a részletes szabályozás során olyan garanciális elemeket, technikai megoldásokat kell érvényesíteni, amelyek kizárják a késedelmet, elősegítik a gyors, másodpercekben mérhető döntéshozatalt és a levegőben lévő erők számára, gondoljunk a pilótákra, félreérthetetlen értelmezést és pontos cselekvést. A szeptember 11-i események megmutatták az Egyesült Államok légvédelmi rendszerének súlyos működési hiányosságait ezen a téren.
A törvényjavaslat ezen túlmenően igen sok lényeges kérdéskört kíván módosítani, amelyek szorosan kapcsolódnak a szolgálati viszonyokhoz, a személyi állomány jogait és kötelességeit, fegyelmi és anyagi felelősségét illetően. Kiemelkedik ezek köréből a haderő humán stratégiáját szolgáló lakáskérdés, a lakáshoz való jutás, a lakhatási támogatás rendszerének részletes szabályozása, amelyre ily módon az eddigiek során még nem akadt példa. Rendkívül fontos ezenkívül az is, hogy biztosítsuk a személyi állomány mobilitásának lehetőségeit, ne jelentse azt, hogy a lakáshoz jutás jobbágyként lecövekeli őket adott helyre. Ezenkívül az önkéntes haderő személyi struktúrájának követelményeit kellő súllyal kell szolgálnia.
Új elemként került be a törvényjavaslatba az, amely szerint az állomány tagjának beleegyezése általában nem szükséges a külföldi katonai szolgálathoz, ha annak időtartama az egy évet nem haladja meg. Természetesen az önkéntesség sem lesz száműzve, mivel, ha erre mód van, elsőrendűen kell figyelembe venni. Azonban tudomásul kell venni, hogy hivatásos katonaságról van szó, akik vállalták a külföldi szolgálatot, és semmiképp sem lehet hátráltatni ezeket az akciókat, de ha mód van rá, figyelembe kell venni a személyes véleményt, hiszen kontraproduktív, ha valakit akarata ellenére kényszerítenek olyan tevékenység ellátására, amit nem akar.
A törvényjavaslat azon részei, amelyek a védelmi tanszékek vezetői, tanári és hallgatói állományának jogállását érintik, nagyon lényegesek. Egyrészt megerősítik a tanintézetekre jellemző rendszert, másrészt pontosabban szabályozzák a jellemző katonai sajátosságokat és a kettő esetleges ütközésében lévő ellentmondások feloldását. Az új szabályozás megfelelő és az ebbe az irányba teendő első lépésnek tekinthető.
Messzemenően támogatom a hallgatók jogállását, jogait, kötelességét érintő módosításokat is. Az ösztöndíjas, komoly és jelentős támogatásban részesülő hallgatóktól joggal várható el a fegyveres szervekhez tartozás, kötődés erősebb jellege, az elkötelezettség, például a leendő katonai hivatásos szolgálat tekintetében. Az elkötelezettség erősítése, a katonai szolgálati érdekek és a személyes érdekek egyensúlya, szolgálati érdek prioritásának elismerése nem csorbítja a személyes szabadságot, de erősíti a haza védelme iránti kötelezettséget. A hivatásos szolgálatot vállalni szándékozók számára világos kell legyen, hogy a modern haderőben szolgálóktól nagyobb mobilitást, rugalmasabb és gyorsabb alkalmazkodást, az egyéni érdekek időnkénti háttérbe szorulását is figyelembe kell venni. Ezzel együtt megfelelő gondoskodást, stabil feltételrendszert, javuló szolgálati és életkörülményeket és kiszámítható életpályamodellt kínálnak.
Egy sor módosítás a szolgálati viszonyokat, a fegyelmi, anyagi felelősségi szabályokat kívánja pontosítani, mindezt a nagyobb jogbiztonság, korrektebb ügyintézés érdekében. Egyetértünk a kiegészítő illetményformát, a megalapozottabb parancsnoki hatáskört, egyúttal humánosabb eljárási viszonyokat előíró paragrafusokkal.
Mindezek alapján a beterjesztett törvényjavaslatot, amely közel 60 törvényi helyet kíván módosítani, szükségesnek, időszerűnek, nagy részét elengedhetetlennek tartjuk, és teljes mértékben támogatjuk. Azoknak, akik különféle okok miatt ezt nem kívánják megtenni, vállalniuk kell ennek katonai, illetve politikai ódiumát is, főként az oly fontos kérdéskörök, mint a készenléti rendszer, a légvédelmi erők alkalmazásának, tűz megnyitásának törvényi rendelkezése elmaradását és az ebből eredő károkat illetően.
E kérdések törvényi hátterének megteremtése nemcsak a NATO-harmonizáció erősítését szolgálja, hanem elsőrendű nemzeti védelmi érdek, az európai szintű jogi szabályozás elemi kérdésköre. Úgy gondolom, nagyon nagy lépést teszünk meg ennek a törvénynek az elfogadásával, és a magyar honvédelem, a magyar fegyveres erők magasabb osztályba fognak lépni. Kérem, támogassák a törvényjavaslat elfogadását.
Köszönöm a türelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés