TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Sok érdekes dologról beszélt Pósán képviselő úr a felszólalásaiban, de szeretném a figyelmét felhívni a felsőoktatási törvény jelenleg hatályos 129. §-ára, amely a 2003-2005 közötti időszakban lehetőséget biztosított a felsőoktatási törvény 84-86. §-aiban foglaltaktól eltérő szerkezetű, tartalmú és időtartamú képzésre, az oktatási miniszter külön engedélye alapján. Tehát amiről itt hosszasan beszélt, az ma egy érvényben lévő jogszabály.

Ami új dolog a most beterjesztett törvénymódosításban, az kettő. Az egyik, hogy a szabályozást nem bízza a továbbiakban a törvény az oktatási miniszter puszta belátására, hanem kormányrendelet kidolgozását írja elő a kormány számára, a másik változás pedig, hogy az eredeti 129. §-ban szereplő 2003-2005-ös határidőt 2006. szeptember 1-jéig meghosszabbítja a második módosított paragrafus. Ha ezeket figyelembe vesszük, akkor az összes, Pósán képviselő úr által elmondott aggály nem aggály, hiszen ha nem módosítanánk a törvényt, akkor is lehetőségük van a felsőoktatási intézményeknek a 84-86. §-tól eltérő szerkezetű oktatás bevezetésére, és ugyanúgy az oktatási miniszter külön engedélye alapján, tehát szigorodni fog a törvény. A szigorodásról a rendes hozzászólásomban fogok beszélni.

Forrás: parlament.hu