DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! „
Megfelelően felkészült-e Magyarország az Európai Unióhoz történő csatlakozásra?ö veti fel a mai vitanapot kezdeményező képviselőcsoport. Igen - erre ez az egyetlenegy válasz. Amikor legelőször elolvastam, hogy mit is kezdeményeznek, felmerült bennem, hogy talán nem lapoztak a naptárban, hiszen az élet egyszerű tényei bizonyították az ország 10 millió polgárának a sikereként, hogy alkalmasnak ítéltettünk, felkészültünk rá, sőt már tagjai vagyunk az Európai Uniónak. Ez kicsit olyan, mint hogyha a sikeres vizsga után azt firtatnák, hogy vajon megfelelő volt-e a felkészülés.

Hozzáteszem: igen, felkészült az ország rá, annak ellenére, hogy az ezt a vitát, politikai vitanapot kezdeményezők, hajdan kormányon, majd azt követően két évig ellenzékben, kormányon gyakorlatilag nem sokat, azt követően pedig mindent megtettek ennek ellenében. Miért mondom ezt? Azért mondom ezt, mert az Európai Unió a másság elfogadását jelenti - gyakran hallani olyan politikát a jelenlegi ellenzék nagyobbik pártjától, amely a kirekesztést célozza. Az Európai Unió kooperációra szólít fel - önök, akik ezt a vitát kezdeményezték, időnként a gátlástalanságig és az erőszakig is elmenő, a másik eltiprását is tudomásul vevő ügyeket tekintik sikeresnek. Az Európai Unió demokráciáról szól - önök még mindig ellenséget keresnek.

Mindezek ellenére ma már nem a csatlakozáshoz szükséges felkészültség a kérdés, hanem az, hogy az Európai Unión belül való létezésre milyen módon vagyunk alkalmasak, és ebben az összefüggésben is célszerű adott esetben a környezetvédelem területén való állapotainkat is szemügyre venni. A környezeti állapotainkat illetően azt kell mondanunk, hogy mind talaj-, mind víz-, mind levegőmutatóink az EU országainak jelentős részénél jobbak. Jobbak, ami sok mindennek köszönhető. Vannak ebben negatív társadalmi hatású folyamatok is, de a tény az tény: jobbak. Ezt nagyon nagy mértékben szolgálta az, hogy Magyarországon a nemzeti környezetvédelmi program tervezésének és végrehajtásának a rendszere 1996-97 óta működik. Nagyon fontos, hogy környezeti állapotaink mellett jogrendszerünk is alkalmas arra, hogy az Európai Unión belül való folyamatos létezésünket biztosítsa. Megfogalmaztuk ezt korábban úgy, hogy a jogharmonizációt megvalósítottuk, ugyanakkor tisztában kell lennünk azzal, hogy jogrendszeri értelemben a jogharmonizáció igénye a környezetvédelem és más területeken is rendkívül fontos; a környezetvédelem területén annál is inkább, mert az itteni harmonizáció, a gazdaság, a gazdálkodás az életünk mindennapjait befolyásoló ügyekre terjed ki. Folyamatos ez az igény, de nekünk konkrétabb ráhatásunk van arra, hogy mivel is kell harmonizálni a magyar jogrendszerünket.

Ezt figyelembe véve az elmúlt időben 15 jogharmonizációs célú, környezetvédelmi tárgyú törvény, illetve törvénymódosítás szerepelt itt a Ház előtt, és több mint 50 kormányrendelet és több mint 80 miniszteri rendelet került elfogadásra. Magyarországon is érvényesülnek a környezetvédelmi tervezés, illetőleg a környezetvédelmi információkhoz való hozzáférés intézményei. Elindultunk az ökoadózás irányába. A hulladékgazdálkodás területén jogszabályi kötelezettség arra, hogy szelektív hulladékgyűjtés legyen, nincsen, viszont van ösztönzés, és megvan a gyártói felelősség érvényesítése a termékdíjon keresztül.

A természetvédelem területén az éppen most a Ház előtt fekvő törvényjavaslattal tesszük lehetővé a Natura 2000 magyarországi bevezetését, és igyekszünk ezt olyan formában megtenni, hogy ne úgy valósítsuk meg ezt a kihirdetést, mint más EU-tagállamban, amikor is perek tízezrei jelennek meg, hanem éppen úgy, hogy a támogatások és a megállapodások rendszerével az érintett gazdák sikereként legyen kijelölve ez a terület. A harmadik terület tehát, amit vizsgálnunk kell, hogy vajon a fejekben mennyire vagyunk alkalmasak arra, hogy az Európai Unióban sikeresek legyünk.

Az alkalmasság folyamatos igény, ha pedig igényről és környezetvédelemről van szó, engedjék meg, hogy azzal zárjam: a magyar nem igénytelenebb és nem ostobább más EU-tag nemzeteknél, de a történelem eddigi menetéből kifolyólag kevésbé gazdag. Az EU-csatlakozással, és hogy most már ott vagyunk, esélyünk van arra, hogy gazdagabban bizonyítsuk ezt a megállapítást.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu