NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hazánk európai uniós csatlakozásának minimumkritériuma a siker, más alternatívánk nincs is, nem adhatjuk lejjebb, mint hogy sikeresek legyünk, hiszen oly sok áldozatot hozott már az elmúlt években, a rendszerváltozás időszakában a magyar gazdaság és a magyar társadalom ezért a lehetőségrendszerért, amit szeretnénk kihasználni. Nagy ára van ugyanakkor ennek a sikerességnek: alapvetően nagy, komoly követelményeket fogalmaz meg mind az ország határain belülre, mind az ország határain kívülre; komoly követelményeket fogalmaz meg egyértelműen és elsősorban a kormányzat irányában: befelé komoly szervezési és információs szolgáltatás, kifelé pedig megfelelő érdekérvényesítő képesség.
A kormányzat irányában hangoznak el ezek a követelmények, hiszen a kormányzat kezében vannak azok az eszközök, amelyek mentén ezt a közfelelősséget viselni tudja; ezt a közfelelősséget, amely az utóbbi időben nem kellő mértékben érződik európai integrációnk, európai csatlakozásunk folyamatában. Úgy gondolom, úgy hiszem, kellő felelősségérzetről kell a kormányzatnak tanúbizonyságot tennie, azt is mondhatnám, hogy jóval nagyobb felelősségérzetről kell a kormányzatnak tanúbizonyságot tennie a jövőre vonatkozóan, hiszen arról beszélünk, a jövő időszakáról, amely közös érdekünk mentén kell hogy sikeres legyen.
(12.30)
Mire alapozom ezt a megállapításomat? Megbízhatatlannak bizonyult már az első lépésében a kormányzat, hiszen a Szájer képviselő úr által említett európai uniós csatlakozásunk méltó megünneplésére kiírt, a Miniszterelnöki Hivatal által gondozott pályázatban nagyon megalázó volt az az eredmény, amely pártpolitikai döntéshozatal kapcsán döntötte el, kik ünnepelhetnek állami támogatással, és kik rekesztődnek ebből ki. Megalázó volt, és vesztesnek éreztük magunkat, nemcsak mi, településvezetők, hanem vesztesnek érezték magukat már az első pillanatban az ünneplés hevében azok a polgárok, akik ellenzéki kötődésű településeken élhettek, hiszen nem gyakorolta a kormányzat azt a gesztust, amelyet az ünnep pillanatában, európai uniós csatlakozásunk pillanatában megtehetett volna. Tehát érdeklődéssel hallgattam Kovács László külügyminiszter úr ez irányú szép szavait; sajnos nem éreztük ennek gyakorlati vonatkozását, kormányzati döntés következtében.
Nem tudott tehát a kormányzat már az első pillanatban, az Európai Unióhoz való csatlakozás pillanatában elszakadni a pártosságától, és ez nagyon rossz üzenetet jelentett, nagyon rossz üzenetet fogalmazott meg a későbbi folyamatokra vonatkozóan. Én azt kérem, hogy ügyeljen a kormányzat arra, ne forduljon elő még egyszer az, hogy az Európai Unióval összefüggő hazai és nemzetközi források odaítélésére pártos felhő vetüljön.
A második dolog, amiről szeretnék beszélni, az a felállított intézményrendszer. Elfogadható bizonyos szempontból, bizonyos szempontból viszont elfogadhatatlan, hogy miért ilyen bizonytalan a kormányzat a saját maga által felállított európai uniós pénzek fogadására létrehozott intézményrendszer kapcsán. Bizonytalan a kormányzat, hiszen folyamatosan változtatja az intézményi struktúrát, napról napra más információkat vélünk felfedezni a különböző honlapokon, ugyanakkor azt látjuk, hogy semmiféle biztosítékok nincsenek beépítve ebbe az intézményrendszerbe arra vonatkozóan, hogy az Európai Unió követelményeinek megfelelően tudjon működni.
Az EU megköveteli, hogy az intézményrendszer, amely a pénzek felhasználásával foglalkozik, ellenőrizhető, átlátható és felelősségi viszonyait tekintve nyomon követhető legyen. Nos, a magyar intézményrendszer minden, csak nem ilyen. Túl sok szereplője van és túl drága. Ezt az Európai Bizottság is felveti. Felelősségi viszonyait tekintve kaotikus képet mutat, nincsenek szabályozott összeférhetetlenségi viszonyok, ez ügyben is komoly hiányosságokat mutat. Összeférhetetlenségi viszonyait tekintve nagyon komoly esélye van bizonyos visszaéléseknek. Nem szeretném túlzottan sok helyen használni a korrupciógyanússágot, de ez az intézményrendszer magában kódolja sajnos ezt is.
A magyar intézményrendszerben előfordulhat olyan - a szabályozatlanság miatt -, hogy valaki egyik délután pályázatot ír, másik nap, a következő nap ezt elbírálja, majd két vagy három nap múltán a saját maga munkáját le is ellenőrizheti. Ez nem EU-konform megoldás, nem EU-konform szabályozás. A kérdés tehát az, hogy hogyan tudja vállalni a kormányzat ilyen intézményrendszerrel azt a közfelelősséget, amely mindannyiunk közfelelőssége; mindannyiunké, hiszen az ország hitele múlik rajta, hogyan bánunk korrektül, szabályozottan és szabályosan az Európai Unió adófizetőinek eurómilliárdjaival.
A feladat tehát az a jövőre vonatkozóan, hogy bizonyítsa be a kormányzat a felkészültségét, szabályozza le intézményrendszerét úgy, hogy a hiányosságok miatt ne következhessen be a következő időszakban semmiféle botrány.
A harmadik dolog, amit szeretnék megemlíteni, ez a pályázati rendszer átláthatatlansága. Ma már tudjuk, rosszul határozta meg a nemzeti fejlesztési terv azokat a fejlesztési prioritásokat, amelyek mentén 2006-ig pályázati forrásokat vehetünk igénybe. Könnyen előfordulhat, hogy a rosszul priorizált és rosszul strukturált, célrendszerében és eredménymutatóiban is rosszul összeállított alapdokumentum kihasználatlan lehetőségekké deformálja át európai uniós csatlakozásunkat, nem beszélve a nettó befizetői státusról, amelyről maguk a kormányzati dokumentumok is beszélnek, hiszen pesszimista verzióként a nettó befizetői státust is nagyon komoly alternatívaként taglalja bizonyos döntés-előkészítő dokumentumrendszer.
A pályázati rendszerrel kapcsolatosan a következő kérdéseket tenném fel. Miért érthetetlenek a magyar pályázatok? Miért kell magyarról magyarra fordítani? Csekély eredmény az, hogy meghirdettük időben, ha azok nem elérhetőek és nem érthetőek azok számára, akiket szolgálnia kellene. Miért van ma is információhiány a pályázatokkal kapcsolatosan? Miért költöttünk milliárdokat eddig drága kampányra, ha ma sem tudnak elegendő információval rendelkezni azok, akikhez a pénz hamarosan el kell hogy érkezzen? Miért nem látnak a kistelepülések megfelelő lehetőséget európai uniós pályázatainkban, miért erősödik a kistelepüléseken élőkben az euroszkepticizmus? Miért záródtak ki a kisvárosok a különböző pályázati forrásokból? Miért nem találják meg a megfelelő munkahely-teremtési lehetőségeket a kisvállalkozások? Miért fordulhat az elő, hogy néhány nappal az európai uniós csatlakozásunkat követően már elutasítanak kis- és középvállalkozás-fejlesztési pályázatokat, indoklás nélkül, hiánypótlásra való felszólítás nélkül? Miért lehetséges az, hogy nem kellő hangsúlyt fektet munkahelyteremtésre a pályázati rendszer, miért nem nyugtatja a munkából élőket, akik a rossz privatizációs gyakorlatból adódóan a privatizációs gyakorlatot tulajdonképpen munkahelyük elvesztéseként élik meg, tehát szükség lenne újabb munkahelyek kialakítására. És miért nem látnak a fiatalok megfelelő esélyt és lehetőséget a pályázatainkban, miért csak azt üzenjük nekik, hogy ha munkát akarnak vállalni, akkor menjenek Brüsszelbe vagy külföldre? Miért nem látják a turizmus szereplői azt a lehetőséget a pályázatokban, amelyet korábban tendenciaként a Széchenyi-terv felvetített számukra?
Összefoglaló kérdés: tehát miért kiszámíthatatlan a kormányzat a források lehívásában, miért fordulhat az elő, hogy bizonyos pályázati keretek már kimerültek, más pályázatokra pedig még egyetlenegy pályázati tender sem érkezett?
Véleményem szerint tehát a kormányzat feladata a jövőben, hogy tegye a dolgát, úgy, hogy mindenki egyenlő eséllyel tudjon csatlakozni ezekhez a lehetőségekhez, és minél kevesebb csalódást okozzon a rosszul megfogalmazott pályázati rendszer.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Országgyűlés! Úgy gondolom, hogy a következő időszak, a jövő feladataira koncentrálva, a siker zálogának nagyon sok alapfeltétele van, de egy pártossági üzenettel nem lehet ezt a sikert elérni. Nem lehet, hogy bármiféle gyanú is felmerüljön, hogy az EU-val kapcsolatos nemzeti és nemzetközi források felhasználásában pártpolitikai érdekek érvényesülnek. Nem lehet olyan intézményrendszerrel előrehaladni és sikert elérni, amely visszaélésekre ad alkalmat, és nem lehet átláthatatlan és érthetetlen pályázati rendszerrel a sikert előrevetíteni. Ha ez így történik tovább, és nem történik valamiféle változás, akkor nagyon sokan lesznek, akik ebben a rendszerben is a leszakadók közé fogják magukat értelmezni, és akkor sajnos nem lesz meg a miniszterelnök úrnak az a választási lehetősége, hogy válasszon, kit visz magával az EU-ba és kit nem.
Az ellenzék a jövő érdekében és a jövő felelőssége érdekében kritikáival segíteni kívánja a kormányt abban, hogy ezeket a hiányosságokat pótolja. A partnerséget felajánljuk, hiszen a felelősségünk közös, és rendbe kell tennünk azokat a hiányosságokat, amelyek a jövő sikerének zálogaként alapvetően megfogalmazhatók.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés