DR. BARÁTH ETELE, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Az egyes számú kérdés onnan van, hogy valóban ebből a felmérésből mi következtethető ki. Az én megítélésem szerint az, hogy az emberek többsége a nyugdíjak emelkedését és az egészségügyi ellátás növekedését, javulását várja, azért ez nem egy ilyen borzasztó eredmény. S mi több, azt gondolom, hogy mi is azt várjuk többek között, hogy a bérek felzárkóztatása, az életmód, az életfeltételek javulása, az életszínvonal javulása azt fogja eredményezni, hogy hozzá kötötten bizony a nyugdíjaknak is javulniuk kell, nem beszélve az igen rossz egészségügyi ellátásról.

Zárójelben csak azt kérdezném meg, hogy amennyiben ezt a felmérést a Fővárosi Önkormányzat végezte, akkor miért az EUKK-ra van visszavezetve mindez a kérdés. Esetleg meg kellene kérdezni a Fővárosi Önkormányzatot is, hogy mi az, amit ő tett a tájékoztatás érdekében. Tudniillik az ön interpellációjában is benne van, a közalapítványnak fontos célja az volt, hogy az embereknek, civil szervezeteknek és az önkormányzatoknak nyújtson segítséget abban, hogy a lakosokat és az embereket megfelelően tájékoztassák. Én tehát azt gondolom, hogy ez egy nagyon széles körű igény, és nemcsak az államnak és különösen nemcsak a közalapítványnak kellett ezt teljesíteni, hanem ez valamennyiük közös feladata volt.

Ön ugyan azt mondja, hogy kudarcba fulladt a 2003. évi népszavazás, én azt szeretném mondani, hogy egyrészt volt Magyarországon ennél alacsonyabb részvételű népszavazás; 83 százalékos volt az igen, és ha adott esetben a Fidesz és az ellenzéki pártok mellette szavaztak volna, elküldték volna választóikat, akik esetleg nemmel szavaznak, még akkor is pozitív lett volna a szavazás végeredménye, 78-80 százalékos részvétel mellett. És ezt úgy érte el a közalapítvány, hogy januárban még a magyar lakosság 52 százaléka volt csak támogató, és a népszavazáskor már 80 százaléka mondta azt, hogy igen. Ez azt jelenti, hogy eredményes munkát végzett.

Azok az elmarasztaló szavak, amelyek egyébként a közalapítványra vonatkoznak, talán jó volna, ha igazolódnának más felmérésekből is, mert a kormány által elkészített felmérések azt bizonyították, hogy a lakosság 80 százaléka közepesnek vagy annál jobbnak minősítette a közalapítvány munkáját. Ebből adódóan tehát én egy szubjektív értékelésnek tudom be azt, amit ön elmondott.

Egyébiránt hadd mondjam, hogy a közalapítvány tipikusan egy olyan egység, ami nem a kormány közvetlen irányítása alatt áll. A kormány ezért bízott meg és javasolt egy olyan kuratóriumot, amely nemcsak a kormányoldalt, hanem az ellenzéki oldalt is lefedte, és az ön által átnyújtott írásbeli anyagban is szereplő nevek kizárólagosan kormánypárti nevek, holott önök is pontosan tudják, hogy mind Kádár Béla úr, mind Chikán Attila miniszter urak részt vettek a közalapítvány szűk körű kuratóriumának vezetésében. Ami mit jelent? Azt jelenti, hogy ha önöknek ennyire elmarasztaló véleményük volt vagy van erről a munkáról, akkor miért nem fordultak közvetlenül adott esetben a kuratóriumhoz, már csak a munkájuk javítása érdekében is.

A kormány egyébként levonta a következtetést abból, amiből le kellett vonnia, és nem az ÁSZ véleményéből, mert az összességében teljesen pozitív volt, hanem abból, hogy befejeződött a csatlakozás folyamata, megindult egy csatlakozott országban az a feladat, ami mostantól kezdve a tájékoztatást és a felkészítést a következő évekre vonatkozóan teszi szükségessé. Ennek érdekében ezt a feladatot szétosztotta a kormány két szervezet között. A Külügyminisztérium feladata a jövőben az általános felkészítés kormányzati irányítása. Csak megjegyzem, hogy ebben a negyedévben 150 komoly rendezvény lesz, és összességében mintegy 50 millió példányban érkezik olyan információ a lakossághoz, amiből mélyebb információkhoz tud jutni. Egy bizonyos része pedig hozzánk került: a strukturális és kohéziós alapok tájékoztatása.

Kérem válaszom elfogadását. (Szórványos taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu