ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Köszöntöm önöket mai ülésnapunkon. Köszöntöm valamennyi jelen lévő képviselőtársamat, a kormány jelen lévő tagjait, és köszöntök mindenkit, aki figyelemmel kíséri mai ülésnapunkat.
Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának 30. ülésnapját megnyitom. Bejelentem, hogy az ülés vezetésében Világosi Gábor és Vidoven Árpád jegyző urak lesznek segítségemre.
Kérem képviselőtársaimat, hogy a chipkártyájuk használatáról ne feledkezzenek meg, ugyanakkor a mobiltelefonok használatáról, ha lehet, akkor feledkezzenek meg. Köszönöm.
Tisztelt Képviselőtársaim! A bizottsági elnöki értekezlet alapján tárgysorozatba-vételre, illetve ajánlás készítésére kijelöltem a bizottságokat. Érdeklődő képviselőtársaim a szokásos módon, az informatikai hálózaton kaphatnak erről tájékoztatást.
Bejelentem, hogy az ügyrendi bizottság május 12-ei ülésén 34/2002-2006. számon eseti jellegű állásfoglalást fogadott el. A képviselőtársaim a hét végi futárpostában erről tájékoztatást kaptak.
Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportja jelezte, hogy a 2004. május 17-18-19-ei ülésnapokra Magda Sándor, Nagy Sándor és Fogarasiné Deák Valéria képviselőket frakcióvezető-helyettesnek megválasztotta. A megválasztott frakcióvezető-helyetteseknek kívánok jó munkát megválasztásuk időtartamára!
Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy Simon Miklós képviselő úr mentelmi jogának felfüggesztésére vonatkozó megkeresést vettem át a Nyírbátori Városi Bíróságtól, magánvádas rágalmazás miatt. A megkeresést kiadtam a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottságnak.
Tisztelt Képviselőtársaim! A mai napon a kormány nevében felszólalásra jelentkezett Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter úr, Előcsatlakozási zárás és megnyíló tagsági lehetőségek az agrár- és vidékfejlesztésbenö címmel. Miniszter úr, öné a szó.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés