ELNÖK: Jó reggelt kívánok! Tisztelt Országgyűlés! Köszöntöm a jelen lévő képviselőket és mindazokat, akik figyelemmel kísérik az Országgyűlés mai munkáját.

Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának 32. ülésnapját megnyitom. Bejelentem, hogy az ülés vezetésében Vincze László és Béki Gabriella jegyzők lesznek a segítségemre.

Tisztelt Országgyűlés! A hét végi futárpostában kiküldött napirendi ajánlásban a mai napon két kezdeményezésre összevont politikai vita szerepelt. Időközben a Fidesz saját indítványát visszavonta.

Az elfogadott napirend szerint ma négyórás időkeretben az SZDSZ által kezdeményezett politikai vitára kerül sor. A Házszabályban előírt szükséges számú aláírás csatolásával Kuncze Gábor az SZDSZ és más képviselők “Hogyan csökkentsük az adókat?ö címmel politikai vita megtartását kezdeményezték. A politikai vita kezdeményezésére irányuló indítványokat V/9979. számon kapták kézhez.

Engedjék meg, hogy ismertessem a vita menetét. Elsőként a kormány képviselőinek nyilatkozatára kerül sor összesen 45 perces időkeretben. Ezt követően az egyes képviselőcsoportok vezérszónokainak felszólalására kerül sor 20-20 perces időkeretben. Majd a további képviselői felszólalások következnek a frakciók rendelkezésére álló időkeretben. Az üléstermi információs táblán az érdeklődők folyamatosan figyelemmel kísérhetik, hogy az egyes frakciók mennyi időt használtak el, végül a kormány képviselői 15 percben válaszolnak a vitában elhangzottakra.

Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy emlékeztessem önöket a Házszabály egyes rendelkezéseire, amelyek az időkeretes vita szabályait tartalmazzák. A vita közben felszólaló kormánytag beszédideje a kormánypárti képviselők idejébe számít. Vita közben a kétperces felszólalásokat a személyes érintettségre történő reagálás kivételével bele kell számítani az időkeretbe. Az ügyrendi felszólalásokat nem kell az időkeretbe beleszámolni.

Tájékoztatom önöket, hogy az időkeret felhasználását időmérő szoftveren rögzítjük. Kérem a jegyzőket, hogy folyamatosan kísérjék figyelemmel a felhasznált időtartam számítógépes rögzítését.

Tisztelt Országgyűlés! Most a kormány nyilatkozatára kerül sor összesen 45 perces időkereten, amelyet Veres János államtitkár úr, Csizmár Gábor államtitkár úr, majd Vojnik Mária államtitkár asszony és Pál Tibor államtitkár úr ismertet. Elsőként megadom a szót Veres János államtitkár úrnak.

Forrás: parlament.hu