SZALAY GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az adópolitika olyan gazdasági szabályozóeszköz a kormányok kezében, amellyel befolyásolni tudják a fogyasztást, bátorítani tudják a megtakarításokat, formálni tudják a vállalkozói, a gazdasági szférát. Az elvonások, az adók csökkentése és a növekvő versenyképesség nagyobb gazdasági növekedést, az pedig magasabb életszínvonalat jelent. A sorrend azonban nem fordítható meg. Az elvonás növelése ugyanis megfojtja a gazdaságot, s ezáltal éppen annak a növekedésnek az alapjait kezdi ki, amire építkezni szeretnénk. Nem véletlen, hogy az utóbbi években az Európai Unió tagállamai többségében szinte mintegy adócsökkentési verseny alakult ki a beruházások vonzása és a gazdaság fejlesztése érdekében még a közkiadások óhatatlan szűkítése árán is.
Az SZDSZ liberális gazdaságpolitikájának központi eleme az elvonások, az adóztatás oly mértékű csökkentése, amennyire az csak lehetséges, és ami az adott gazdasági környezetben még hatékonyan tudja segíteni a versenyképességet és az össznemzeti értéknövelést. Az előbbiekben hallhattuk Kuncze Gábor frakcióvezető úrtól összefoglalni az SZDSZ főbb javaslatait, miszerint indokoltnak tartjuk a legfelső szja-adósáv alsó hatásának 2,5 millió forintra történő emelését. Indokoltnak tartjuk, hogy egyes szja-sávok kulcsai fokozatosan csökkenjenek, a középső például már jövő évben 26 százalékról 24 százalékra, hogy a sávok számának majdani csökkentését egy opcionálisan választható, egyetlen lineáris kulcsot alkalmazó, úgynevezett egyszerűsített személyi jövedelemadó - röviden eszának nevezzük -, tehát eszatábla jövő évi bevezetésével segítsük elő.
(11.20)
Az esza azt jelentené, hogy az evára kicsit hajazóan, ahhoz kicsit hasonló módon egyetlen kulcsot állapítanánk meg, valahol 30-32 százalék között, és aki ezt az adózási lehetőséget választaná, az ezzel az egy kulccsal adózná le az összes jövedelmét; természetesen ebben az esetben semmiféle adókedvezményt vagy mentesítést nem élvezhetne.
Indokoltnak tartjuk, hogy szigorú felülvizsgálatra és megvitatásra kerüljön az adókedvezmények és speciális kedvezményező szabályok rengetege; hogy kedvezőbbé tegyük, még a mostaninál is kedvezőbbé az adómentes fejlesztési tartalékképzés feltételrendszerét; hogy az egészségügyi hozzájárulás teljes eltörlése 2006-ig megtörténjen; hogy az iparűzési adó fokozatosan adja át helyét a helyi nyereségadónak, vagy legyen teljes egészében levonható a társasági adó alapjából. Én megértem Kósa Lajos aggályait, ezért különösen fontos, hogy megfelelő garanciális elemekkel együtt vezessük be az egyébként mostani formájában fenntarthatatlan iparűzési adó megváltoztatását. Fontosnak tartjuk azt is, hogy az állampolgárok szabadon rendelkezzenek adójuk összevont 2 százalékáról.
A liberális adócsökkentési program ezen főbb elemein túl azonban van még másik két olyan kérdés, melynek a mai politikai vitanapon történő felvetése és hosszabb távú megfontolásra szóló javaslata indokoltnak tűnik. Az energiahordozók áfájának és az energiaadó mértékének dolga kétszeresen is nagy tétre menő kérdésnek számít. Nagy tétet jelent egyrészt a költségvetés bevételi oldalán, de ugyanígy a gazdasági versenyképesség szempontja szerint is. Minden lehetséges szempontot figyelembe véve és elemezve kellene átgondolni újból azt, hogy össznemzeti érdekünk szempontjából vajon előnyös-e, miszerint a villamos energiára kivetett áfa kulcsa 25 százalék, valamint hogy a nálunk most bevezetett energiaadó szintje 50 százalékkal haladja meg az EU-ban ajánlottat.
Tudjuk persze, hogy vannak helyzetek és időszakok, amikor költségvetési meghatározottságok kevesebb mozgásteret tudnak hagyni energiapolitikai és környezetvédelmi szempontok érvényesítésére. Lehetséges, hogy most épp itt tartunk. Az viszont legalábbis remélhető, hogy inkább előbb, mint később jobb alternatíva választására is nyílik lehetőség. Nem véletlen ugyanis, hogy az Európai Bizottság elmúlt évi irányelve a tagállamok vonatkozásában a három vezetékes energiahordozó: a villany, a gáz és a távfűtés esetében csökkentett és egységes - ismétlem: csökkentett és egységes -, azaz versenysemleges áfakulcsok alkalmazását célozta meg, azon egyszerű megfontolásból, hogy ezek az energiaforrások hálózaton keresztül, igen hasonló módon és eszközökkel kerülnek elosztásra és működtetésre. Nálunk a villamos energia 25 százalékos áfakulcsa nemcsak azért hátrányos a gazdaság számára, mert összesen két olyan EU-tagország van, Dánia és Svédország, ahol eléri ezt a szintet a villamos energia áfája, míg a többi helyen 5 és 22 százalék között változik ez a kulcs, hanem azért is, mert torzítja az energiahordozók közti versenyhelyzetet, előnyt pont annak az energiahordozónak biztosítva, melyből a legjobban és egyre inkább importra szorulunk, s melyben ellátásbiztonságilag a legkitettebbek vagyunk: ez a földgáz.
Másik kérdés az európai uniós irányelv alapján kötelezően bevezetendő és épp ezért vadonatúj energiaadó mértékének a dolga. Tudjuk, hogy az államok egyre inkább adóztatni kívánják az energiafogyasztást, melynek egyrészt költségvetési oka van, másrészt az energiafelhasználás lehetséges moderálása, harmadrészt a környezetet kevésbé terhelő, megújuló energiaforrások használatának elősegítése a cél. A fogyasztói magatartás befolyásolásával, megváltoztatásával tehát jobban kontrollált, környezetkímélőbb energiafogyasztást kíván minden állam megvalósítani. És ez rendben van, jól van így. S az is érthető, hogy Magyarország is bevezette az energiaadót - csak hát a mérték, az nehezen illeszthető az európai irányelv szerintihez, minthogy azt mintegy 50 százalékkal haladja meg. Földgáz esetében az Európai Unió 15 eurócent/gigajoule-t javasol, mi 21 eurócentet vezettünk be; a villamos energiánál az 50 eurócent helyett mi 71-et vezettünk be (Font Sándor: Ti szavaztátok meg!), így az érintett fogyasztók energiaárait körülbelül 0,6-1,2 százalékkal emeli - és közvetetten versenyképességét érinti - ez az adó a villamos energia és 4,5-6 százalékkal a földgáz esetében.
Van, aki azt mondja, hogy ezen mértékek rendbetételével nem lehet a jobb időkre várni, mert a jobb idők enélkül soha nem fognak elkövetkezni. Az SZDSZ ennél türelmesebb és belátóbb. Ugyanakkor helyénvalónak tartjuk ezen a mai adópolitikai vitanapon is megemlíteni, hogy változtatásra a saját gazdasági jólétünk, a saját gazdaságunk versenyképessége érdekében szükség van ezen a területen. Hogy mikor, az képezheti vita és egyeztetés tárgyát, de csak az.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés