KOVÁCS KÁLMÁN informatikai és hírközlési miniszter: Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Valóban, az új technológia nagyon sokak számára, az egészséges emberek számára talán meglepő területeken is a fogyatékkal élőknek új lehetőséget nyit. Új lehetőséget nyit a munka világába való bekapcsolódásra, hiszen például a helyhez kötöttek, a mozgásukban korlátozottak számára a távmunka vagy a távtanulás lehetőségét nyitja meg.

Nagyon sokan kezdtek el az elmúlt időszakban például szövegszerkesztéssel, táblázatok kezelésével vagy más, a könyveléshez, egyéb gazdasági tevékenységhez kapcsolódó tevékenységet elvégezni. Éppen ezért az első ilyen nagy programunk, amit elindítottunk, tavaly az volt, amellyel a Munkaügyi Minisztériummal közösen a távmunka területén kívántunk lehetőséget nyújtani. A második nagy programcsomagunk tulajdonképpen az a kutatás-fejlesztési programcsomag, amelynek a keretében például most az úgynevezett hírmondó, hírfelolvasó, böngésző a vakok és a gyengénlátók számára lehetővé teszi, hogy a számítógépen megjelenő szöveget hallják, és ilyen módon kommunikálni tudjanak akkor is, ha nem látják az írott szöveget. Az e-Magyarország pontokon pedig előnyt élveznek a pályázatnál, és további pluszforrásokat kapnak azok, akik a közösségi hozzáférésnél lehetőséget adnak arra, hogy akadálymentesen meg tudják közelíteni az adott e-Magyarország pontot a fogyatékkal élők. Terveink között szerepel egy szoftverfejlesztési pályázat meghirdetése, mivel nagyon kevés a magyar nyelvű alkalmazás és hozzáférés a fogyatékkal élők körében. Létrehozunk egy olyan internetes portált, amely információkkal segíti a fogyatékkal élőket a mindennapi problémáik megoldásában, illetve éppen abban, hogy hogyan tud a számítástechnika világában fogyatékkal élve is eligazodni.

S végül: az Esélyegyenlőségi Kormányhivatallal 2005 végéig tervezzük, hogy az összes kormányzati (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) portál akadálymentesen hozzáférhető legyen.

Köszönöm szépen a kérdését, képviselő úr. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu