LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Hogy ki mérgezi a gazdák hangulatát, arról nem szeretnék vitát nyitni, de azt hiszem, hogy ezek nem mi vagyunk. Egy személyes tapasztalatomat szeretném elmondani. Tegnap azt mondta nekem egy gazda, aki világéletében a mezőgazdaságból élt meg, hogy az elmúlt két évben elvették a kedvét, elvették a lehetőségét, és földönfutóvá fogják tenni, ha ez megy tovább. És ez egy gazda véleménye volt, nem pedig az én véleményem.
(16.00)
Miniszter Úr! Nagyon csodálkozom azon, amit mondott. (Dr. Lamperth Mónika: Cáfolja meg nyugodtan!) Nagyon csodálkozom rajta, hiszen Máhr András államtitkár úr felesége egy állami tulajdonban lévő társaság vezérigazgatója. Az ön volt munkahelyével, az Agrárkamarával kötött konzorciumi megállapodásra való hivatkozással érvénytelen szerződések tucatjait kötötték az ön volt kollégái, az Agrárkamara és a Földművelésügyi Minisztérium munkatársai, ráadásul a minisztérium hivatalos helyiségében. Nem gondolja, hogy ez a dolog kicsikét nincs rendjén?(Dr. Németh Imre: Hivatalos helyiségében?) Igen. A falugazdász-irodában dolgozó, agrárkamarai munkatársak kötötték meg az érvénytelen (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) és semmis szerződéseket, és ezzel a szélhámossággal hozták bizonytalan helyzetbe (Az elnök ismét csenget.) a gazdákat.
Úgy gondolom, miniszter úr, hogy le kellene vonni önnek is a konzekvenciát ezek után, ha ennyire tájékozatlan a helyzetben. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés