KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Figyelembe veszem az ön ajánlását, ugyanakkor egy mondatot arról, amit Halász képviselő úr mondott, mondanom kell, mert azok, akik figyelemmel kísérik a vitát, nem tudhatják, hogy a költségvetési bizottságban, annak média albizottságában, a kulturális bizottságban Halász képviselő úr, illetve néhány más képviselőtársa több mint tíz órán keresztül mondhatta a magáét, és érdemi észrevétel ezeken a bizottsági üléseken azokkal a módosító indítványokkal kapcsolatban sem hangzott el, amit egyébként a képviselő úr, illetve képviselőtársai benyújtottak.

Tehát amikor a képviselő úr számon kéri azokat a vizsgálati módszereket, illetve vizsgálatokat, amelyek azt támasztják alá, hogy ezt a forrást mire kell a közmédiumok részvénytársaságainak fordítani, akkor elfeledkezik arról, ami az előterjesztésben pontosan benne van, hogy milyen célokra használhatják fel a közmédia részvénytársaságok ezeket a forrásokat. Ez nem költségvetési finanszírozás, ez nem az alapból történő juttatás, amelyet a médiatörvény előírásai szerint kell felosztani, hanem ez céltámogatás, amire vonatkozóan a médiatörvény nem tartalmaz előírásokat, hogy hogyan és milyen módon kell felhasználni.

A bizottság abból a megfontolásból, meghallgatva a közmédiumok kuratóriumainak jelen lévő képviselőit, arra a megállapításra jutott, hogy ezekből a forrásokból azok a célok, amelyek a határozati javaslatban megfogalmazódnak, megvalósíthatóak, és többre, ezekre a célokra egyelőre nincs szükség, mert a bizottság a továbbiakban is figyelemmel kívánja kísérni az átalakítás folyamatát, amiről önök az előző négy évben elfeledkeztek, és elfeledkeznek arról, hogyan működtek ezek a közmédiumok az elmúlt négy évben.

Köszönöm szépen.

(14.30)

Forrás: parlament.hu