DR. EÖRSI MÁTYÁS (SZDSZ): Tisztelt Államtitkár Úr! Tudomásom szerint érthetetlen okból a bíróság ennek a kérelemnek nem adott helyt. De persze belátom, hogy az államtitkár úr ezt nem tudja befolyásolni.

Szeretném felhívni a figyelmét, nagyon könnyű kijelenteni azt, hogy a befektetők maguk felelősek. A beígért hozam nem volt túlzottan magasabb az átlagosnál. Ezeket az embereket becsapták, és ha az embereket becsapják, akkor az államnak segítségükre kell sietni. Ezért azt kérem az államtitkár úrtól, a miniszter úron keresztül kormányülésen is vesse föl, hogy a kormány is nézze meg saját hatáskörében, az összes tárca hogyan tudna együttműködni annak érdekében, hogy ha itt bűncselekmény történt, elkapják az elkövetőket, illetőleg azok a pénzek, amelyek még rendelkezésre állnak, megmaradjanak annak érdekében, hogy a kisbefektetők hozzájuthassanak, ha nem egészben, legalább részben befektetéseikhez, a tőlük elcsalt pénzekhez.

Köszönöm szépen. (Babák Mihály: Úgy van! - Taps a kormánypártok és a Fidesz soraiból.)

(13.00)

Forrás: parlament.hu