DR. MAGYAR BÁLINT oktatási miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Az államilag finanszírozott hallgatói létszámkereteket a kormány nem szándékozik szűkíteni, 62 ezer fő volt ennek a száma, és 62 ezerrel terveztük nemcsak idén, hanem jövőre is ezt a keretszámot fenntartani.

A kormányrendelet meg nem születésének az oka egyszerű késlekedés, semmi más. Egyébként a tárcaközi egyeztetés a napokban indul el erről a kormányrendeletről, és feltehetően nemsokára a kormány elé is kerül.

Ami az államilag finanszírozott hallgatói létszámoknak a belső arányait illeti, természetesen ezekben folyamatos változás történik. A folyamatos változást egyébként sok minden indokolja: egyrészt a munkaerőpiac igénye; másrészt pedig az az eltérő szerkezete a magyar felsőoktatási hallgatói keretszámnak, létszámnak, amely nagyon nagy mértékben különbözik az európai trendektől. Az OECD-országokban az úgynevezett rövid ciklusú képzésekben, amely a magyar felsőfokú szakképzésnek felel meg, a hallgatók, a felsőoktatásban tanulók minimum 20 százaléka ott található; felsőfokú alapképzésben, bachelorképzésben vesz részt körülbelül a hallgatók 50 százaléka; felsőfokú mesterképzésben, masterképzésben pedig egy olyan 25-30 százaléka; és a többi - a mozgástól függően 5-10 százalék - PhD-hallgató.

Magyarországon ezzel szemben, annak ellenére, hogy a négyszeresére növekedett a hallgatói létszám az elmúlt tizenöt év folyamán, lényegében az elitképzésnek a belső struktúráját tartotta meg ez a hallgatói létszám; ez nem felel meg sem az európai trendeknek, sem a munkaerő-piaci igényeknek. Ezért természetesen a belső arányokon változtatni kívánunk: a felsőfokú szakképzésben részt vevőknek a számát az idei 8 ezerről 10 ezer főre kívánjuk a jövő évben emelni, azzal együtt, hogy a 62 ezres teljes keretszámot nem kívánjuk megváltoztatni. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu