DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Miniszter Úr! A 2173/2002. kormányhatározat melléklete szerint a hallgatói létszámokat minden év május 31-ig a kormánynak meg kell határozni, ez gyakorlatilag az államilag finanszírozott hallgatói létszám meghatározását jelenti.
Az elmúlt hetekben ellentmondásos információk kerültek nyilvánosságra, melyek szerint a kormány az államilag finanszírozott hallgatói létszám jelentős, akár 20 százalékos szűkítésére készül. Számokban kifejezve ez azt jelentené, hogy az idei 62 ezer helyett jövőre csupán 52 ezer fiatalt vehetnének fel az egyetemek és főiskolák államilag finanszírozott képzésre. Sem a kormány, sem a tárca nem cáfolta érdemben ezeket a felsőoktatásban keringő híreket.
Az a tény pedig, hogy a kormány a határozatában rögzített határidőig nem hozta nyilvánosságra elképzeléseit, tovább erősíti a bizonytalanságot. Sokan tartanak attól, hogy a kormány csak a választásokra várt, s nem akarta bejelenteni ezt a tízezernyi családot érintő döntést. A gyanút csak növeli, hogy ha csak burkolt formában, egy belső átcsoportosítással is, már az idén egy körülbelül 5 százalékos, 2500 fős szűkítést hajtott végre a Medgyessy-kormány az egyetemi, illetve főiskolai képzés keretszámait illetően.
Miniszter Úr! Itt a lehetőség, hogy eloszlassa a bizonytalanságot, kérem, válaszoljon. Mi az oka, hogy a kormányhatározatban rögzített határidőig nem született döntés a következő tanévben felvehető, államilag finanszírozott hallgatói létszámról? Igazak-e a hallgatói létszám drasztikus megnyirbálásáról szóló hírek vagy sem? Változik-e az államilag finanszírozott hallgatói keretszám? Amennyiben a keretszám változatlan marad, tervezik-e ezen belül tovább szűkíteni az egyetemi és főiskolai képzésre felvehető hallgatók számát?
Várom válaszát.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés