DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Miniszter Úr! Az, amiről ön beszélt, az gyakorlatilag forrásszűkítést jelent a felsőoktatás számára, ugyanis ne felejtsük el, hogy a belső arányok változtatása abba az irányba, amiről ön beszélt, az arról szól, hogy az eddigi négy-öt éves képzésekre járó hallgatói normatíva helyett két-két és fél, maximum hároméves átfutású normatívafinanszírozással kell számolni az intézményeknek - ez, akárhogy számolunk, forráskivonás.

Ami ennél még aggályosabb, hogy mindezt a belső átcsoportosítást, forráskivonást egy többciklusú képzésre hivatkozva úgy teszik, hogy közben az erre vonatkozó törvényi szabályozást a Ház még nem is tárgyalta, erre vonatkozó törvényi-jogszabályi keretek mind a mai napig nincsenek.

Miniszter Úr! Azt gondolom, hogy önök teljes mértékben fordítva ülnek a lovon. Azt hiszem, hogy ha a tudásalapú társadalomról beszélnek, akkor talán érdemes lenne kicsit tükörbe nézni, és nem a tudomány ünnepét elfogadni, hanem pénzt adni a kutatásra, és nem azt mondani, hogy tudásalapú társadalmat építünk, úgy, hogy közben az egyetemektől és a főiskoláktól elveszik az ehhez szükséges anyagi fedezetet.

Én azt gondolom, hogy nagyon rossz úton járnak, miniszter úr. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu