SELMECZI GABRIELLA (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Én megértem az egészségügyi miniszter urat, hogy nagyon nehéz megvédeni az elmúlt két év szocialista egészségpolitikáját, hiszen igazából nem sikerült eredményt elérni, az ígéreteket nem teljesítették, sőt, amit tettek ezen a területen, az a betegek kárára és rovására ment.
Például önök úgy növelték a koleszterincsökkentő gyógyszerek támogatását, hogy ezek a betegek most többnyire többet fizetnek a patikák pénztáraiban, amint ezt önnek már egy interpellációban bemutattam, és kértem a közbenjárását, hogy ezt változtassa meg. Még mindig nem sikerült az ígért ingyengyógyszert bevezetni, és bár önök állítólag két éve folyamatosan tárgyalnak a gyógyszergyártó cégekkel, de még mindig nem sikerült megállapodást kötni.
(14.00)
Tisztelt Miniszter Úr! A betegeknek nem arra van szükségük, hogy önök csak beszéljenek. A betegeknek arra van szükségük, hogy amikor a patikák pénztáránál fizetnek, lássák, hogy nem drágultak meg a készítmények, és önök cselekedtek. A választ elfogadni nem tudom.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés