ELNÖK: Köszönöm szépen. Tehát frakcióvezető-helyettes úr azt kérte, hogy gombnyomással ismételjük meg a szavazást. Kérdezem önöket, hogy az általam jelzett H/10474. számon benyújtott országgyűlési határozati javaslattal kívánják-e kiegészíteni a ma kezdődő ülésünk napirendjét. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés 142 igen szavazattal, 194 nem ellenében, tartózkodás nélkül utasította el a napirend kiegészítését.

Kérdezem önöket, kiegészítik-e a ma kezdődő ülés napirendjét a külföldiek szezonális munkavállalói könyvvel történő foglalkoztatásáról és az ahhoz kapcsolódó közterhek egyszerűsített befizetéséről szóló, T/4292. számon előterjesztett törvényjavaslattal.

Kérem, most szavazzanak kézfelemeléssel! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem fogadta el ezen indítványomat.

Tisztelt Képviselőtársaim! Most viszont a hét végi futárpostában elnöki jogkörben előterjesztett napirendi ajánlásról döntünk az imént elfogadott módosításokkal együtt. Az MSZP képviselőcsoportja a mai házbizottsági ülésen kezdeményezte, hogy az árak megállapításáról szóló 1990. évi LXXXVII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat határozathozatalára ne a 19., hanem a 7. napirendi pontként kerüljön sor. Ezek figyelembevételével terjesztem önök elé a mai napirendi ajánlást, és kérdezem önöket, elfogadják-e a napirendi ajánlást. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés jól látható többsége a napirendi ajánlást elfogadta.

Tisztelt Képviselőtársaim! 13 óra 23 perc van, most áttérünk az interpellációk tárgyalására.

Tisztelt Képviselőtársaim! Kovács Zoltán, a Fidesz képviselője, interpellációt nyújtott be a pénzügyminiszterhez: “Kirakójáték milliárdos tételben, avagy kinek jó az, hogy a szocialista kormány kiárusítja a Magyar Posta Rt. évi 40 milliárd forintos nyereséget termelő pénzforgalmi tevékenységét egy magánbanknak?ö címmel.

Öné a szó, képviselő úr, háromperces időkeretben.

Forrás: parlament.hu