KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Én örülök annak a békés hangulatnak, ami itt lebeg a tisztelt Ház fölött, és természetesen én is gratulálok mindenkinek, aki bejutott, nyert meg nem nyert ezen a választáson.

De azért néhány tanulságról én is szeretnék beszélni, elsőként mindjárt a kampányról, tisztelt képviselőtársaim, mert azért talán nem lenne szerencsés, ha szó nélkül elmennénk a kampány stílusa és hangulata mellett. Tudom, hogy egy politikus vagy egy politikai párt számára az mindig nagy dilemma, hogy negatív vagy pozitív kampányt vigyen. A negatív kampány hangos, felhívja magára a figyelmet, ugyanakkor azonban élezi a szembenállást. Sokszor persze félrevezeti az embereket, akiknek a támogatására számít, még többször pedig elfedi a lényeget. Ami a pozitív kampányt illeti: nyugodtabb légkört, érdemi vitákat eredményezhet, persze ha hagyják, hogy ez a kampány pozitív legyen.

Én úgy látom, hogy túlzottan negatív volt egyesek részéről ez a kampány, és ezért túlzottan alkalmas volt részben az emberek félrevezetésére is, másrészt a feszültségek élezésére is, és talán ez is szerepet játszott abban, hogy ilyen alacsony volt a választási részvétel. Az alacsony választási részvételért soha nem a választókat terheli a felelősség, hanem leginkább persze a politikát.

Ami a Szabad Demokraták Szövetségét illeti, mi tudatosan a pozitív kampányra törekedtünk, és határoztuk el, hogy pozitív kampányt fogunk vinni, a filozófiánknak megfelelően egy liberális programot, mert azt akartuk, hogy a liberális szavazók számára mutassunk fel választható alternatívát, annak érdekében, hogy megfelelő erővel képviselhessük majd őket annak idején az Európai Parlamentben. És természetesen megköszönöm nekik a választási részvételt, hogy elmentek szavazni, és megköszönöm nekik, hogy ilyen arányban támogatták a liberális pártot, a Szabad Demokraták Szövetségét.

Mert ez, tisztelt képviselőtársaim, azt is jelenti egyúttal, hogy a magyar politikai közéletben a szocialista és a konzervatív mellett létezik egy harmadik politikai erő: a liberális - létezik, választható, megvan a megfelelő képviselete. Én biztos vagyok benne, hogy ez így marad a jövőben is. Mi úgy értelmezzük ezt a választási eredményt, hogy a liberális szavazók azt akarják, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége a jövőben is hangsúlyosan és határozottan képviselje a liberális elveket és a liberális programot. Mi pontosan ezt fogjuk tenni. Annak idején, 2002-ben a koalíciós tárgyalásokon programunk számos eleme bekerült a kormány programjába. Hogy ezek közül egyet kiemeljek: nemrégiben úgy döntött a kormány, hogy nem hív be senkit a továbbiakban sorkatonai szolgálatra. Hadd emlékeztessek arra, hogy ezt a Szabad Demokraták Szövetsége '93 óta tartja a programjában, és örülök, hogy a koalíció végül ezt elfogadta és megvalósította.

Ugyanígy örülök annak is, hogy az adócsökkentés programja bekerült a kormány programjába. Mi azt szorgalmazzuk, hogy a kormány következetesen hajtsa végre ezt az elképzelését a ciklus hátralévő részében is. Mint ahogy egyetértünk azzal, hogy legyenek változások az egészségügyben. És azt gondoljuk, hogy ha nem akarunk több járulékot fizetni, vagy nem akarunk adót emelni az egészségügy rendbetétele érdekében, akkor bizony meg kell reformálni a finanszírozási rendszerét, ami azt is jelentheti, hogy a magánmegtakarításokat, a magánbefektetéseket bevonjuk az egészségügy finanszírozásába, és ilyen helyzetet teremtünk.

Ugyanez igaz a közigazgatás átalakítására is. Ha lesznek erős régiók, és ha lesznek jól működő kistérségek, akkor nyílik meg a kormányzat számára a lehetőség, hogy a feladatai jelentős részét leadja ezeknek a régióknak, olyan helyzetet teremtve, hogy ott szülessenek a döntések, ahol egyrészt az információk is rendelkezésre állnak, másrészt ahol az érintettek közelebb kerülnek a különböző döntések következményeihez.

És végül azt akarjuk, hogy legyen (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) a szociálpolitika rászorultság alapú, támogassuk azokat, akik rászorulnak. A többiektől pedig ne vegyünk el pénzt azért, hogy utána visszaadhassuk nekik.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a SZDSZ padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu