DEMETER ERVIN, a nemzetbiztonsági bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A nemzetbiztonsági bizottság mai ülésén az egyes fontos, valamint közbizalmi és közvélemény-formáló tisztségeket betöltő személyek ellenőrzéséről és a Történeti Hivatalról szóló törvény módosítására benyújtott indítvány tárgysorozatba-vételét tárgyalta, támogatta, valamint az általános vitára való alkalmasságát is.

A bizottság 11 tagja közül 10 igennel és 1 tartózkodással szavazott a tárgysorozatba-vételkor, az általános vitára való alkalmasságot 10 képviselő igen szavazatával támogatta.

A javaslat nem előzmény nélküli, valóban, mint az előterjesztő említette, négypárti tárgyalások indultak. A négypárti tárgyalások közel három hete zárultak le. Két fő eleme van magának a törvénynek. Az egyik az európai uniós képviselők átvilágítását tartalmazza, a másik pedig a törvény időbeli hatályát kívánja kiterjeszteni.

A bizottsági vita során egyértelművé vált, hogy kényszerhelyzetben vagyunk. Kényszerhelyzetben vagyunk azért, mert kilenc nap múlva maga a törvény hatályát fogja veszteni. Úgy fogja hatályát veszteni, hogy nemcsak az uniós képviselők átvilágítását nem lehet ez alatt megtenni, hanem a törvény eredetileg előírt feladatait sem, így ezen idő alatt nem kerülhet sor például teljeskörűen sem a bírák, sem az ügyészek átvilágítására. Döntési helyzetben vagyunk, és érdemben csak akkor tudunk a helyzeten valamit orvosolni, ha a Házszabálytól való eltéréssel ez alatt a rövid idő alatt törvényt fogadunk el. Tekintettel arra, hogy a Szocialista Párt ehhez nem járult hozzá, így egyetlen lehetőségünk van: akkor tudunk ma döntést hozni, ha ehhez módosító javaslat nem érkezik.

A javaslat maga szükséges - a bizottsági vitában kiderült -, azonban nem elégséges, mert további számos kérdést még orvosolni kell. Orvosolni kell például azt a kérdést, hogy a rendelkezésre álló idő nem elegendő a törvényben foglalt feladatok elvégzésére. Az előttünk levő javaslat ezt a határidőt december 31-éig terjeszti ki, ami egyértelműen a feladatot végző átvilágító bírák szerint nem elegendő.

Az idő esetleg olyan esetekben lehet elegendő, ahol az eljárás zökkenőmentesen halad, és kizárólag adminisztratív feladat történik, tehát semmilyen adat-nyilvántartási rendszerben nem keletkezik adat. Probléma akkor van, ha valamelyik átvilágítandó személyre adatot találnak, és érdemi eljárás, érdemi mérlegelés, esetleg további személyek meghallgatása válik szükségessé. Ezért úgy gondolom, hogy a törvénynek egy nagyon fontos problémáját nem oldjuk meg.

Nem kezeli megfelelően a beterjesztett törvény a bírák megválasztását sem. Eddig a nemzetbiztonsági bizottság jelölése alapján az Országgyűlés döntött, itt most “a Legfelsőbb Bíróság elnökének javaslata alapján az Országgyűlés határozott időre megerősíti a bírákatö fordulat áll, ami számos kérdést és nehéz alkalmazhatóságot vet fel, azon túlmenően, hogy ez országgyűlési döntést igényel.

Nincs megoldva a törvény hatályát vesztő időben a jogorvoslat lehetősége sem, hiszen ahol eljárások indultak, jogorvoslati lehetőség biztosított.

(14.40)

Abban az esetben, ha az átvilágító bírák testülete megszűnik, nincs, aki perben részt vegyen, ezért megfosztódik a jogorvoslattól, aki egyébként ezzel élni szeretne.

Összefoglalva, a törvény alkalmas arra, hogy az európai uniós képviselőket átvilágítsa, ugyanakkor számos megoldásra váró kérdést is felvet. Azonban ez a javaslat, mivel a törvény hatályát december 31-ig kiterjeszti, lehetőséget ad arra, hogy a hátralévő időben ezeket pótoljuk, és olyan törvény szülessen, ami az elvégzendő feladatokkal összhangban áll. Ezért a magunk részéről támogatjuk, és a nemzetbiztonsági bizottság jelentős többséggel támogatta mind a tárgysorozatba-vételt, mind az általános vitára való alkalmasságot.

Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu