ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem, kíván-e valaki felszólalni ötperces időkeretben. (Nincs jelentkező.) Jelentkezőt nem látok. Megkérdezem Göndör Istvánt, kíván-e válaszolni az elhangzottakra. (Jelzésre:) Nem kíván.
Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát lezárom. Mivel az előterjesztéshez módosító javaslat nem érkezett, részletes vitára nem kerül sor, a törvényjavaslat elfogadásáról kell döntenünk. Kérdezem, van-e ezzel kapcsolatban valakinek észrevétele. (Nincs jelentkező.) Jelentkezőt nem látok. A határozathozatal következik.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e az egyes fontos, valamint közbizalmi és közvélemény-formáló tisztségeket betöltő személyek ellenőrzéséről és a Történeti Hivatalról szóló 1994. évi XXIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 290 igen szavazattal, 2 nem ellenében, 22 tartózkodás mellett elfogadta a javaslatot.
Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő kérte, hogy kerüljön sor az imént elfogadott törvény sürgős kihirdetésére. A Házszabály 108. § (2) bekezdése alapján az Országgyűlés felkérésére az Országgyűlés elnöke ezt kérheti a köztársasági elnöktől. Erről az Országgyűlés vita nélkül határoz. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, egyetért-e azzal, hogy az Országgyűlés elnöke a törvény sürgős kihirdetését kezdeményezze.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 294 igen szavazattal, 1 nem ellenében, 18 tartózkodás mellett a sürgősséget támogatja.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a személyi javaslatok megtárgyalása. Az Országgyűlés elnöke a Házszabály 19.§ (2) g) pontjának megfelelően személyi javaslatot terjesztett elő H/10637. számon. Ebben az Országgyűlés elnöke az európai integrációs ügyek bizottságába Szent-Iványi István helyett 2004. július 15-től Eörsi Mátyást a bizottság elnökévé, az alkotmányügyi bizottságba Eörsi Mátyás helyett 2004. július 15-től Kis Zoltánt, a külügyi bizottságba Surján László helyett Bagó Zoltánt, Gyürk András helyett Gruber Attilát, a mezőgazdasági bizottságba pedig Kuncze Gábor helyett 2004. július 1-jétől Kis Zoltánt javasolja a bizottság tagjává.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy egyetért-e a személyi javaslattal.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 316 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadta a javaslatot. Engedjék meg, hogy az Országgyűlés és a magam nevében a megválasztott bizottsági tagoknak eredményes munkát kívánjak!
Tisztelt Országgyűlés! 14 óra 44 perckor áttérünk az interpellációk és az azonnali kérdések és kérdések tárgyalására. Tájékoztatom a tisztelt Országgyűlést, hogy a Házszabály 90. § (3)-(4) bekezdése, valamint az ügyrendi bizottság 36/1998-2002. ÜB. számú, általános érvényű állásfoglalása alapján Répássy Róbert és Demeter Ervin, a Fidesz képviselői, K&H-ügy: a Britton után már az MSZP következik?ö címmel benyújtott interpellációját az Országgyűlés elnöke, a kormány ez irányú kérését is figyelembe véve visszautasította, mivel a feltett interpelláció tárgya nem tartozik a miniszterelnök úr feladatkörébe.
Tisztelt Országgyűlés! Arató Gergely, az MSZP képviselője, interpellációt nyújtott be a gyermek-, ifjúsági és sportminiszterhez, Milyen módon valósul meg a Sport XXI. létesítményfejlesztési program?ö címmel. Képviselő urat illeti a szó.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés