DR. FÓNAGY JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A választások elmúltak, a problémák itt maradtak velünk. Bizonyítja ezt az is, hogy a petícióhoz a választások előtt begyűjtött közel másfél millió aláíráshoz a választások után is (Közbeszólások az MSZP padsoraiból: Mennyi pontosan?) újabbak és újabbak csatlakoznak, jelezve azt, hogy a petícióban megfogalmazottakkal az emberek egyetértenek.

Így egyetértenek azzal is, hogy a magyar privatizációs szabályokkal, a magyar munkahelyek védelmével és a kisvállalkozások támogatásával kapcsolatos, önök által is számtalanszor hangoztatott elvek érvényesüljenek. Kapják meg végre ezek a területek a Ház egészétől azt a jogos támogatást, amelyre rászorulnak, amelyre szükségük van, és amelyet, ismételten hangsúlyozom, önök is megígértek.

A petíciós javaslatokban kevesebb van, mint amit önök 2002 tavaszán említettek. A privatizációs jogszabályokat azzal javasoljuk módosítani, illetve kiegészíteni, hogy a remélhetően önök számára is fontos nemzeti vagyon jelentős részéhez csak megfontoltan, az Országgyűlés kétharmadának igenlő szavazatával lehessen hozzányúlni. Önök mindig hangsúlyozzák - helyesen - a csökkent munkaképességűek, a kisgyermekes anyák munkajogi védelmét. Az általunk javasolt munkajogi szabályok erre a két nagy célcsoportra irányulnak.

S végezetül, de nem utolsósorban, a cégeljárások illetékének mérséklésével a kisvállalkozások terheinek a csökkentését javasoljuk.

Köszönöm a szót, elnök asszony. (Taps a Fidesz padsoraiban. - Közbeszólás ugyanonnan: Bravó!)

Forrás: parlament.hu