DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Őszintén sajnálom, hogy amikor az Országgyűlés a Házszabálytól való eltérésről szavazott, nem adott támogatást ahhoz, hogy ma az Országgyűlés tudjon dönteni a választási eljárásról szóló törvény módosításáról. Azért sajnálom ezt őszintén, mert az Országgyűlés így ezen az ülésszakon nem tud eleget tenni annak, hogy a Magyar Köztársaság Országgyűlése a jogalkotásban meg tudjon felelni annak az alkotmányban megfogalmazott követelménynek, hogy szabályozza a külföldön leadandó szavazatok mikéntjét.
Tekintettel arra, hogy az alkotmány úgy rendelkezik, hogy nemcsak most az európai uniós választásnál, hanem az időközi választásokon, sőt a népszavazásnál is biztosítani kell mindenkinek azt az alkotmányos jogát, hogy külföldön is leadhassa a voksát, ezért alkotmányos mulasztásba fog kerülni az Országgyűlés, ha ma erről nem hoz döntést. Szeretném nagyon világossá tenni, hogy ezért a felelősség az ellenzék pártjait terheli, hiszen a kormány időben benyújtotta az Országgyűlésnek ezt az előterjesztést, kezdeményeztünk egyeztetést a tartalmi megoldásról, de a nagyobbik ellenzéki párttól egyeztetés helyett leveleket kaptunk, amelyekben azt kifogásolják, hogy a benyújtás előtt nem volt négypárti egyeztetés, viszont ezt megelőzően, amikor erre szerettünk volna sort keríteni, akkor a nagyobbik ellenzéki párt, a Fidesz azt mondta, hogy nem kíván egyeztetni az európai választások előtt.
(14.00)
Tehát egyik érv a másikat kioltja, de azt nem fedi el, hogy a felelősség azért, hogy az alkotmányos kötelezettségének az Országgyűlés nem tud eleget tenni, az ellenzéket terheli.
Lehet persze azt mondani, mint ahogy önök mondták néhányszor, hogy ez a kormány felelőssége. Igen, a kormány felelőssége az, hogy benyújtsa azt, amit alkalmasnak és jónak tart. Ez megtörtént. De ha egyszer úgy rendelkezik az alkotmány, hogy kétharmaddal kell ezt a döntést meghozni, akkor, tisztelt hölgyek és urak, a saját felelősségük alól önök sem bújhatnak ki.
Sikerült megállapodásra jutni, egyeztetni az Országgyűlés három pártjának. Tehát felismerve a felelősségét, a kisebbik ellenzéki párt hajlandóságot mutatott a konszenzusra. A kormány is ezt tette: tehát mi elfogadjuk azt a módosító javaslatot, amit az MDF terjesztett elő a levélben való szavazásról, jóllehet a kormány eredeti álláspontja más volt, de mi tudomásul vesszük azt, tisztában vagyunk azzal, hogy itt kétharmadnak konszenzusra kellene jutni. Nos, ezt vártuk volna jó szívvel a másik oldalról is.
Természetesen a nyilvánosság előtt valamennyiünknek el kell majd számolni, hogy mit miért teszünk. Azonban ma a módosító indítványokról való szavazásnál tovább nem fogunk tudni jutni, hiszen a Házszabálytól való eltérést nem szavazták meg.
Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Őszintén sajnálom, amennyiben a nyáron népszavazásra kerül sor, vagy időközi választások kiírására kerül sor, hogy ennek a kötelezettségének az Országgyűlés nem tudott eleget tenni, amiért egyértelműen a másik oldalon ülő hölgyek és urak viselik a felelősséget. (Moraj a Fidesz soraiban.)
Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés