VÍGH ILONA (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Asszony! Ön és minisztertársai nyilatkozataikban gyakran hangoztatják: az elmúlt két esztendőben, kormányzásuk alatt négymillió ember életkörülményein javítottak.
Tisztelt Miniszter Asszony! És tudják-e önök, hány millió ember életkörülményein rontottak? Az bizonyos, hogy a közel 600 ezer fogyatékkal élő és családtagjaik sorsán rontottak. Önök azt ígérték, hogy a Draskovics-csomag nem érinti a kiszolgáltatott helyzetben levő embereket. Emlékeztetőül néhány intézkedésük: a fogyatékkal élő emberek számára rendkívül fontos, évente kiosztható közlekedési utalványt önök voltak szívesek egyharmadára csökkenteni. Míg 2001-ben hatezer darab utalványt, addig 2004-ben kétezer darabot osztanak ki az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium javaslata alapján a közigazgatási hivatalok.
Miniszter Asszony! Csak Békés megyében 4500 fő nyújtotta be a szakemberek szerint jogos igényét a közlekedési támogatásra. A 2004-es esztendőben a szociálisan érzékeny kormány megszüntette a nyugdíjasok, a fogyatékkal élők és a nagycsaládosok üdülési támogatását. Intézkedéseik ugyan javíthatják a költségvetést néhány század százalékkal, de a 600 ezer fogyatékos ember és hozzátartozóik közérzetét ennél lényegesen nagyobb mértékben rontották.
A civil szervezetek bevonásával elkezdett mentőprogramok folyamatos finanszírozás hiányában megszűntek. Nem épültek ki a speciális munkaerő-piaci szolgáltatásokat nyújtó támogató szolgáltatások. Tudjuk, hogy a munkavállalással szerzett jövedelem és a rokkantsági nyugdíj csak együtt képes megfelelő anyagi biztonságot nyújtani számukra. Ma még mindössze egyhatoduk aktív foglalkoztatott.
A miniszter asszony szerint megvalósult-e a kormányprogramjukban meghirdetett és folyamatosan kommunikált esélyegyenlőség és felzárkóztatás? (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Ön mint a Fogyatékosügyi Tanács elnöke, hogyan ítéli meg az Országgyűlés által 1999-ben elfogadott fogyatékosügyi program, valamint a 2000-ben elfogadott középtávú terv időarányos végrehajtását? (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Miért nem készült beszámoló az Országgyűlésnek a 2002. évben végzett munkáról?
Várom megtisztelő válaszát, miniszter asszony. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés