LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Miniszter Úr! Sok mindent hallottam, csak a konkrét kérdésekre konkrét válaszokat nem sikerült kapnom. Ugyanis nem esett szó arról, hogy miként kerülhettek a mórágyi területek egy másik borvidékhez átsorolásra, annak ellenére, hogy ezt az érintett hegyközség nem támogatta. Valójában a teljes körű támogatási összegről nem kaptunk felvilágosítást, csak egyetlenegy társaság esetében átutalt, pontosabban megállapított 46 millió forintról. A miniszter urat többször kértük egyébként támogatások odaítélésénél, hogy nyilatkozzon, mely társaságok juthattak hozzá az összegekhez. Ezt miniszter úr rendre megtagadta személyiségi jogokra való hivatkozással, illetve annak a sérelmére való hivatkozással. Ezek után feltételezhetjük, hogy több ilyen ügy is van, mint a Wekler Ferenc személye körül kialakult ügy.
Annak idején többen mutogattak egy stoptáblát - én úgy gondolom, néha tükörnek kellene használni. Válaszát nem tudom elfogadni. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés