TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Engedtessék meg, tisztelt Országgyűlés, hogy mielőtt az előre elkészített hozzászólásomat elmondom, két megjegyzést jegyek. Az első megjegyzésem az, hogy én szívesen végighallgatom a fideszes képviselők 1990-94 közötti privatizációval kapcsolatos szidalmait, csak szeretnék emlékeztetni arra, hogy akkor a koalíciós partnerük, a jobboldal volt kormányon abban az időben, és önök átálltak a jobboldalra. Tehát jó volna, ha nem úgy vetnék fel ezeket a kérdéseket, mint ha ezért a baloldal lenne vádolható, ha akkor hibákat követtek el.

A másik megjegyzésem szomorúbb ennél. Végighallgatva a vitát, megdöbbentett a vezérszónok és néhány későbbi hozzászóló megjegyzése - nem akartam személyeskedni és kétpercezni, de összefoglalóan hadd mondjam el. Több esetben olyan politikusok tettek elmarasztaló nyilatkozatot a patkónak ebben a felében ülőkre, akik politikusként esetenként saját maguk sem tudták mindig betartani a mértéket. Szomorú vagyok emiatt, jobb lett volna, ha ezt el tudják kerülni.

Hozzászólásom érdemi részére térve: azt hittem, legalább egy ember lesz a teremben, akit biztos érdekel a Tankönyvkiadó privatizációja, lévén Révész Máriusz úr többször felszólított bennünket, hogy erről beszéljünk, de lám, annyira azért nem érdekelte, hogy mire ez sorra kerül - pedig direkt jeleztem egy kétpercesben, hogy erről is lesz szó -, ne hagyja el a termet. Furcsa módon baloldalinak nevezzük magunkat, mondta, és amit ő az elmúlt időszakban a Tankönyvkiadó privatizációja kapcsán nyilatkozott a tulajdonviszonyokról, azt az érzetet keltette bennem, hogy furcsa módon konzervatív az így gondolkodó ember. Érthetetlen módon nyilatkozott. Pont ezért szerettem volna röviden összefoglalni az ezzel kapcsolatos tapasztalataimat, véleményemet.

A Nemzeti Tankönyvkiadó - s azt gondolom, ebben egyetértés van a parlamentben és a közélet szereplőiben - jelentős anyagi és szellemi nemzeti értéket képvisel. Olyan értéket képvisel, amelyet valamennyien megőrizendő értéknek tartunk, és olyan értéket képvisel, amelyet át kell örökítenünk a következő nemzedékekre, hogy a gyerekeknek mindig legyen színvonalas tankönyvük, hogy normálisan tudjanak azokból tanulni. Tehát az egyetértés eddig megvan. A kérdés a következő: hogyan lehet ezt a jelentős szellemi és anyagi értéket hosszú távon megőrizni? Erre kell válaszolni. No, a válaszok itt eltérnek. Furcsa módon a konzervatív pártok, a parlamenti jobboldal úgy nyilatkozik, hogy csak a százszázalékos állami tulajdon mellett őrizhető meg ez az érték. A kérdés az, hogy négyéves kormányzásuk alatt akkor miért tartották a privatizációs törvényben mégis úgy, hogy 50 százalékban privatizálható a Nemzeti Tankönyvkiadó.

Mi szakértők bevonásával és saját tapasztalataink alapján alaposan megvizsgáltuk, hogy hogyan lehet ezt az értéket megőrizni. Mióta kialakult egy valódi piac a tankönyvforgalmazás területén, a Nemzeti Tankönyvkiadó a tankönyvpiaci részesedésből fokozatosan veszített, jelenleg 30-35 százalékos a részesedése. Ha ez a többéves tendencia folytatódik, akkor előfordulhat, hogy öt-tíz év múlva - hiszen ezen a területen hosszú távon kell gondolkodni - már nem lesz vita, ha állami tulajdonban tartjuk, nem avatkozunk bele, marad a százszázalékos állami tulajdon, elenyészik ez az anyagi és szellemi érték. Arra jutottunk, hogy miután a tankönyvforgalmazásban piaci viszonyok vannak, jó volna, ha a Nemzeti Tankönyvkiadóban megjelenne a piachoz jobban alkalmazkodó magántulajdon is a tulajdonosok között. Azt találtuk, hogy ha komolyan gondolunk arra, hogy megjelenjen, akkor 25 százalék állami tulajdon mellett a 75 százalék magántulajdon jelenléte megfelelő alkalmazkodást biztosít a piaci körülményekhez, rugalmas, gyors döntéseket a valódi tulajdonosi érdek jelenlétével. A maradék 25 százalék, ami állami tulajdonban marad, elegendő állami befolyás ahhoz, hogy az átmenetet tulajdonosként felügyelje az állam, vigyázzon arra, hogy ez a jelentős nemzeti szellemi érték - a kiadó körül levő tankönyvszerzőkkel, lektorokkal, könyvterjesztési hálózattal s a többivel együtt - megmaradjon.

Azok az érvek, amelyek arról szólnak, hogy drágább lesz a tankönyv, ha az állam nem lesz tulajdonos - Szalay Gábor és mások már elmondták, ezért nem akarom részletezni -, közgazdaságilag hamis állítás, tehát az, hogy attól olcsó a tankönyv, hogy az állam tulajdonosként jelen van. A tankönyv ára annyi, amennyibe kerül, nincs ingyenes tankönyv, azt valakinek meg kell fizetni. A kérdés az, hogy ki fizeti meg az árakat. Az árat egyik oldalról már évek óta - ma is - a piac befolyásolja. A másik oldalról pedig nem tulajdonosként tudja az állam befolyásolni a tankönyvárakat, hanem a piac speciális volta miatt éppen a ma módosított tankönyvpiaci törvényben megfelelő hatáskörrel rendelkezik a mindenkori oktatási miniszter, hogy ársávkijelöléssel élve kordában tartsa az esetleg elszabadulni akaró tankönyvárakat. Tehát nem a Tankönyvkiadó tulajdonosa jogosult erre.

A másik oldal még szomorúbb, amikor kiadóként, nyilatkozta egy helyütt Révész Máriusz, hogy az állam nem tud a tartalomba beleszólni. Hát, tisztelt Országgyűlés, ne is szóljon bele az állam abba, hogy mi kerül be a tankönyvbe! Ugyanez a törvény, amiről beszéltünk, és az oktatási törvény megfelelőképpen szabályozza, hogy az oktatási miniszter milyen módon - szakemberek bevonásával, az Országos Köznevelési Tanács közreműködésével -, hogyan tudja a tankönyveket tartalmilag befolyásolni, hogy mely kiadvány, mely mű kerülhet fel a tankönyvjegyzékre.

Tehát nem találtunk egyetlenegy valós indokot sem arra, hogy miért kellene százszázalékos állami tulajdonban hagyni a Tankönyvkiadót. Meggyőződésünk, hogy ha nem változtatunk rajta, elenyészik, semmivé lesz ez a jelentős szellemi és anyagi érték.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

(21.00)

Forrás: parlament.hu