LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Asszony! Jelenleg felemás a diszlexiás gyermekek és fiatalok jogszabályok révén történő támogatása, megsegítése. A nyelvtani szabályokat nehezen elsajátító fiatalok számára egy érvényes minisztériumi rendelet a nyelvvizsga területén részletes kedvezményeket biztosít ugyan, csak azt nem veszi figyelembe a miniszteri rendelet, hogy ezek a fiatalok, akik különben más szellemi területen kiválóak is lehetnek, és nagyon erős szorgalom is jellemző rájuk, szinte egyáltalán nem képesek nyelveket tanulni.
(17.10)
A jelenlegi jogszabályok szerint a diszlexiás fiatalokra sérelmes diszkrimináció teljesen kizárja az ilyen betegségben szenvedőket a diplomaszerzési lehetőségekből, pedig ők szellemileg épnek, egészségesnek tekinthetők, és bármilyen más tudományágban megállják a helyüket. Ma sok fiatalnak tartják vissza a diplomáját, mert nincs érvényes nyelvvizsgájuk, nem tudnak elhelyezkedni, és méltánytalan a helyzetük abból a megfontolásból is, hogy többségük esetében, amikor elkezdték a felsőfokú tanulmányaikat, még nem volt hatályban olyan rendelkezés, ami a diploma kiadását nyelvvizsga letételéhez kötötte volna. Jelenleg a korosabb, idősebb levelező hallgatók például diszlexiától függetlenül nyelvvizsga kötelezettsége nélkül is megkaphatják a diplomájukat.
Kérdezem a miniszter asszonyt, hogy mennyiben tudja megváltoztatni a diszlexiás fiatalokra sérelmes, hátrányos és megalázó megkülönböztetést. Várom tisztelettel a válaszát az érdekelt szülők és fiatalok nevében is.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps az ellenzék soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés