T/11020 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetésének végrehajtásáról

DOMOKOS LÁSZLÓ, az összefoglalt kisebbségi vélemények ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés költségvetési és pénzügyi bizottsága, illetve többi bizottságainak a Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló T/11020. számú törvényjavaslat általános vitára való alkalmasságáról történő szavazás során kisebbségben maradt tagjainak véleményét kívánom ismertetni, összefoglalni.

A költségvetési bizottság kisebbségben maradt fideszes és MDF-es képviselői a zárszámadást nem tartják általános vitára alkalmasnak. Elsősorban az Állami Számvevőszék által is megfogalmazott törvényességi kételyek, a valódisággal kapcsolatos aggodalmak miatt.

Az elmúlt évi költségvetés hiánya, tervezési pontatlanságai, az elszámolásokkal kapcsolatban megfogalmazott kételyek tovább erősítik azt a képet, hogy a kormány sodródott az eseményekkel, ahelyett, hogy irányítója, befolyásolója, meghatározója lett volna annak. A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség röviden talán úgy fogalmazhatja meg a zárszámadásról a véleményét, hogy a 2003. esztendőt gazdaságpolitikai tekintetben rengeteg szakmai hiba sorozatával, a gazdaságpolitikai irányvonal sodródásával, az irányvesztettséggel és a céltalansággal tudja leírni. Az MSZP-SZDSZ-kormány olyan fenntarthatatlan pálya irányába mozdult el a gazdaságban, amely súlyos tendenciákat indított el, és ezek a tendenciák most, 2004-ben is hatnak. Különösen, ha ennek az államháztartási és költségvetési hiánnyal kapcsolatos összefüggéseit figyeljük.

De érdemes azért külön azt is megfigyelni, hogy ha e pálya nehézségeit számba vesszük, sokszor a magas energiaárakra, a nemzetközi gazdasági visszaesésre vagy egyéb más külső tényezőkre is hivatkozni szoktak, de döntően meghatározza az a helyzet, amely 2002 őszén az akkori kormányzatnak a gazdaságpolitikáját a gazdasági törvényszerűséggel szemben meghatározott céljaiból vezette le, hiszen egy egyértelmű politikai célnak: az önkormányzati választások minél sikeresebb megnyerésének rendelte alá. Ez meghatározta és meghatározza a mai napig is a mozgásterét az MSZP-SZDSZ-kormánynak, amely olyan terhet rak leginkább az államháztartás, de másrészről - mint a délelőtti vitában elhangzott - a monetáris politika és a reálszféra más folyamataira is, amelyekre sokféle érv el szokott hangozni, de összességében a 2003. költségvetési év ennek lenyomatait egyértelműen jelzi.

(Az elnöki széket Mandur László, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Ha a gazdasági tendenciákat nézzük, akkor a magyar gazdaság, a magyar költségvetés, a magyar államháztartás 2003-ban túllépte a lehetőségeit, túllépett annak reális, vállalható keretein. A magyar gazdaság olyan pozícióba került, ahol egyrészt teljes mértékben eltűntek a lakossági megtakarítások - még a 9 százalékos reálbér-növekedés ellenére is -, valamint a magyar gazdaság és a magyar államháztartás, a központi költségvetés teljes egészében fölszívta azokat a külföldi megtakarításokat, amelyeket jobb esetben vállalati beruházásokra szoktunk fordítani.

A vállalati pozíciókban a szokásos beruházási és felhalmozási pozíció helyett megtakarító pozíció alakult ki. Ez bizony jelentős fordulat, jelentős változás a 2002. évi és az azt megelőző évek folyamataihoz képest, tehát valóban gazdaságpolitikai fordulat történt a magyar gazdaságban, amelynek fontos jellemzője volt 2003-ban az a bérnövekedés, amely a termelékenységgel és a hatékonysággal semmilyen mértékben nem tartott lépést, azt nagymértékben meghaladta. A magyar gazdaság ennek következtében olyan pályára került, amely ma már kimondhatóan - és ki is mondják szakértők és kormánypárti, ellenzéki képviselők is - ikerdeficittel, a külső és belső pénzügyi helyzet megromlásával járt együtt. Hogy mennyiben drámai, mennyire jelentős és mennyire kicsi, ebben vannak igazából a viták, de a tényben egyetértés van.

A kormány ezen keretek között folyamatos defenzív, hátráló stratégiát követett, amely igyekezett óvatosan hozzáigazítani a hiteltelen és valótlan számokat a valós élethez. Hiszen ha csak a költségvetés hiányát tekintjük, 4,5 százalékkal kezdtük 2002 végén, amikor elfogadtuk a költségvetés tervszámait. Ezt követően a hiányprognózis már 2003 elejére 4,8 százalék lett, október-novemberben a Pénzügyminisztérium már 4,9 százalékkal számolt év végére; decemberben 5,2 százalék volt. Az akkori pénzügyminiszter úr bukásának egyik oka talán éppen ez a szakmai hiba volt, amikor decemberről januárra - néhány napon belül - kiderült, hogy 5,2 helyet - amely december 31-i adat volt - már 5,6 százalékot kellett bejelenteni 2004 januárjában. S a folyamatnak még nincs vége, hiszen az 5,6 helyett már ebben az évben, 2004-ben tovább növekedett a hiány, legalábbis annak elszámolt mértéke, és 5,9 százalék lett a tényleges hiány.

Azt gondolom, ez képletesen is és ténylegesen is mutatja azt a sodródást, azt az átgondolatlan, kiszámíthatatlan gazdaságpolitikát - és azon belül is a költségvetési politika alakulását -, amely nagymértékben meghatározta a 2003. év gazdasági folyamatait, gazdaságpolitikájának megítélését, a kiszámíthatóságot, a megbízhatóságot.

Azt gondolom, érdemes továbblépnünk, és kicsit a számok nyelvén is sorra venni, hogy mi is történt ebben az időszakban.

(15.40)

A zárszámadási törvényjavaslat 2003. évi központi költségvetési mérlegének főösszege és a hiány jelentős összeggel meg kell hogy haladják a törvényi módosított előirányzatokat, a kiadási főösszeget, amely 5670 milliárd forint, 297 milliárd forinttal, a bevételi főösszeget, amely 4938 milliárd forint volt, 133 milliárd forinttal, és a hiány így 732 milliárd forint lett 2003-ban, 163,5 milliárd forinttal meghaladva a törvényi módosított előirányzatot, ami egyébként, jelzem, egy évvel ezelőtt - pont a zárszámadási törvényben -, év közben lett pontosítva, és ennek ellenére 28,7 százalékkal magasabb összegben teljesült.

Ha nemcsak a számokat tekintjük, mert azok is eléggé drámaiak, de ehhez hozzátesszük a számvevőszéki törvényességi, ésszerűségből és gazdálkodásból adódó vizsgálódásokat, akkor ezt nyugodtan nevezhetjük vádiratnak is - ez elhangzott a bizottsági üléseken is, különösen vehemensebb képviselőtársainktól, akik próbálták nagyon komolyan venni a Számvevőszék minden megjegyzését, azon belül is különösen a pótköltségvetés készítésének kötelezettsége alóli... - egyébként a 2002 júliusában az úgynevezett száznapos program keretében módosított költségvetési keretek lazításának következménye. Tudniillik, ha ez a költségvetési hiány, amelyben 5 százalékponttal el lehet térni az előre megadott költségvetési hiánytól, ez 1247 milliárd forint hiány elérésére adott volna módot. Tehát nyugodtan lehet mondani, hogy az MSZP-SZDSZ-kormány a törvényesség keretei között, de azt nagymértékben cinikusan kikerülve, a pótköltségvetés intézményét, ad acta a parlamenten kívül helyezte gyakorlatilag. Magyarul, nem teremtette meg azt a kényszert, hogy a magyar költségvetésben a kormányzat betartsa azt a törvényi kötelezettségét, amellyel a számok tekintetében - hosszú hetek, hónapok vitája keretében - kialakulnak a költségvetés bevételi és kiadási előirányzatai, illetve hiányszámai.

Sajnos, azt kell mondani, hogy ráadásul a 2003-at megelőző időszakhoz képest, különösen 1999-2000-2001-hez képest, amikor állandóan a költségvetési többletek elköltése körül forogtak az MSZP és az SZDSZ kérdései, és folytak a támadásai, 2003-ban bizony eljutottunk odáig, hogy a költségvetési hiány felosztásának újabb és újabb drámai történeteiről kell beszélnünk, amelyek jellemzően mindenkor a szocialista kormányzás éveire voltak jellemzőek, hiszen a '98-at megelőző évek is erről szóltak.

Most, 2004-ben, amikor ezt nézzük, mégiscsak szívesebben lehetne vállalni azt a valójában talán nehezebbnek látszó, de a gazdaság szempontjából mindenképpen előnyösebb helyzetet, amikor a költségvetés többletei felosztásáról beszélünk, hogy mire is kellene költeni még, a nyugdíjasokra, a gyógyszerkassza feltöltésére, vagy éppen valamilyen programra, a turizmushoz vagy más beruházásokhoz kapcsolódó állami támogatások növelésére vagy esetleg adócsökkentésre is - ha ez a vita folyhatna. Sajnos, nem tud erről folyni ez a vita; arról tud folyni, ami aztán 2004-ben, a 2003. év kapcsán - amikor a zárszámadás ugyan még nem volt meg, de az éven túl voltunk - bizony a 2004. évre vonatkozó adótörvények vitájában jelent meg. Ezek az adótörvények viszont azt mutatták, hogy további jelentős adóemeléssel kellett korrigálni a 2003. év sikertelen, elhibázott államháztartási és költségvetési számait.

Továbbhaladva a bevételi oldalon: ha az APEH és a vám- és pénzügyőrség adók és vámok esetében beszedett bevételeit vesszük számba, ami egyébként a bevételek 80 százalékát jelenti, az Állami Számvevőszék azon előzetes véleménye, ami a 2003. évi költségvetésről szólt - jelentős kockázatokkal -, és egyes adónemekben - így a társasági adó és a bányajáradék, a pénzintézeti társasági adó esetében - megalapozottságra mutatott rá: jelezte azt, hogy a bevételi oldalon jelentős eltérések lehetnek a tervezetthez képest. Azt kell mondani, hogy utólag, és ezért is fontos a Számvevőszék szerepe ebben a folyamatban, igaznak és helytállónak bizonyultak a Számvevőszék akkori jelzései.

Külön kérdéskörként merül fel, ami, azt gondolom, elég súlyos két irányban is, az, ami a Pénzügyminisztérium kapcsán leírásra került a jelentésben, hogy a Pénzügyminisztérium jóváhagyásával a finanszírozási tervet a 2003. évben négy alkalommal módosították, és ez a finanszírozási terv a pénzügyminiszter jóváhagyásával - egy esetben -, öt hónappal a módosítás után történt meg, erre a Számvevőszék elnöke külön is kitért. Nem kell mondani, hogy ezen időszak alatt gyakorlatilag nem volt aktuális finanszírozási terv a magyar államháztartásban, amely a bizonytalanságnak fontos tényezője, szereplője volt, így gyakorlatilag kontrollálatlan folyamatok zajlódhattak le. Nehéz összevetni, hogy tulajdonképpen hogyan is kellett volna történnie, hiszen nem volt semmilyen terv.

Ha megnézzük - és ezt szintén olvashatjuk a számvevőszéki véleményben is -, a költségvetés adó- és vámhátralékra vonatkozó követelésállományáról nem számolt be. De ha továbbvesszük, még egy nagyon fontos kérdés jelenik meg, amely a központi költségvetés egyes közvetlen kiadásainál jelentős túllépés - 96 milliárd forint mutatkozott az előirányzat-módosítási kötelezettség nélkül teljesülő előirányzatoknál, ami hozzájárult a költségvetési hiány előirányzatot meghaladó növekedéséhez.

Külön érdemes megnézni, kicsit most már a fejezeti kérdésekre is rátérve, évek óta jelentős problémát jelent - és a 2003. évben is ezen nyomok erősödése jelenik meg -, hogy a mezőgazdasági termelők részéről felmerülő támogatási igények összege meghaladja a rendelkezésre álló előirányzatot; a 2003. évre áthúzódóan 30 milliárd forinttal, és ez a determináció a 2004. évre már 51 milliárd forintot jelenít meg, amit az adott évi költségvetési nehézségek csak tovább növelnek. És akkor nem kell csodálkoznunk, amikor az a kérdés vetődik fel, hogy bizony a földművelésügyi tárcánál megfelelően rendelkezésre állnak-e a támogatások, amelyekre - pályázatokkal és egyéb módon - történtek 2003-ban ígéretek és kötelezettségvállalások.

Egy igen súlyos, a fejezeteknél megjelenő általános probléma jelent meg: a fejezetek többségénél megtalálható közhasznú társaságok, korlátolt felelősségű társaságok, részvénytársaságok, közalapítványok és alapítványok közreműködnek a szakmai feladatok ellátásában. Ez sok esetben egyébként az államháztartás reformjának nevezett fogalom keretében történik, de tényleges kiadáscsökkentéssel - ezt szoktuk jelezni - ezek nem járnak, legfeljebb az átnevezése történik meg.

Ennek elég jellemző példái voltak 2003-ban is, de ezen túl az elszámolás körül is kérdések vetődnek fel, amire a Számvevőszék egész határozottan rámutat, hogy nemhogy a költséghatékonyság javulása, hanem éppen a lazasága felé haladt 2003-ban az ezen közreműködő szervezetekkel való együttműködés, hiszen a gazdasági társaságok és az egyes tárcák között létrejött szerződések többségénél elmondható, hogy nem dolgoznak ki a finanszírozott feladatokra költségnormákat, nem található szoros korreláció a feladatok és az azokra számolt költségek, állami támogatás között. Magyarul ez azt jelenti, hogy az a feladat sem tisztázott, amelyet elvileg el kellene látni. Amit ezért fizetnek, arról sem tudni, hogy miért fizetik. Ha ezt otthon valaki megtenné, az valószínűleg nem kapna dicséretet. Innen is azt kell mondani a kormány és annak tagjai irányába, hogy semmiképpen nem lehet dicsérettel ellátni őket. Ez a gyakorlat azonnal jelentős változást kíván.

De ennél súlyosabb probléma is megjelenik, amire egyébként több bizottság visszatér, amikor a kisebbségben maradt fideszes-MDF-es képviselők nemmel szavaznak ezen törvény támogatására - vagy nem támogatására -, arra, hogy a társaságok a szabad pénzeszközök lekötése révén jelentős kamatbevételt realizálnak.

(15.50)

A jelenlegi ellenőrzések során ismételten megállapította a Számvevőszék, hogy az előző évben említett esetekben ezt a gyakorlatot nem szüntették meg, a feleslegesen átadott forrásokat nem vonták el. Különösen nagy jelentősége van ennek azért is, hiszen egy nagyon súlyos vádirat született ebben, hiszen ahhoz a bizonyos K&H-brókerbotrány ügyhöz kapcsolódó szálak azt alapozták meg, ami 2002 végén megteremtette a feltételeit, hogy gyakorlatilag a Gazdasági Minisztériumból olyan pénzek kerüljenek át társaságokba, amelyek aztán eltűntek, most nagyon leegyszerűsítve a dolgot. Nyilván, miután ez bírósági úton van, erről nem is érdemes többet beszélnünk innen, de ennek a tanulságát illett volna levonni. És, tisztelt képviselőtársaim, tisztelt államtitkár úr, nem sikerült ezt a nagyon egyszerű kérdést megoldani, pedig itt már nem egy burkolt hiba volt, nem egy előre nem látott probléma, hanem valószínűleg itt tudatosan az a döntés született, hogy nem kell ezt az állami számvevőszéki észrevételt tenni.

S ha megnézzük, hogy mi történt, akkor vegyünk konkrét példát is. A Sportfólió Kht. bankszámláján 2003 első felében 7 milliárd forint állt rendelkezésre, a társaság az év végén 6,647 milliárd forint bankszámlapénzzel rendelkezett, és így 350 millió forint kamatjövedelmet ért el, akkor, amikor egyébként valószínűleg a Pénzügyminisztériumnak minden pénzét össze kellett volna szednie a Kincstárból, hogy ki tudja fizetni egyéb más kötelezettségét, akkor ezt itt tartalékolták, itt parkolt pénz. Még szerencse, hogy nem vitte el senki, tehát ebből a szempontból akár még örülhetünk is, de akkor is egyértelműen állítható, hogy maga a jelenség nem helyes, és nem abba az irányba mutat, amely a fegyelmezett, szigorú gazdálkodást kívánná meg, amire fölhívtam a figyelmet már az előbb is a Pénzügyminisztérium részére. Ebben lazaságot engedett meg, aminek nagyon súlyos árát fizetjük ma is, keressük azt a pénzt, ami elveszett.

A további megjegyzések, amit még a fejezeti kezelésű előirányzatoknál példaként lehet felhozni, hogy a beszámoló jelentések 43 százalékát korlátozó véleménnyel látta el az Állami Számvevőszék, mind a pénzügyi, mind a vagyoni helyzetet bemutató mérlegek nem valós adatainak kimutatása, a céltól eltérő felhasználás miatt.

Néhány bizottság részletesebb véleményét is ismertetném, hiszen megtette a többségi előadó is - talán rögtön akkor a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztériumnál maradva. A bizottsági kisebbségi vélemény egyértelműen megállapítja, hogy 2003-ban a GYISM közel 30 milliárd forinttal gazdálkodott, azonban ebből az összegből 2003 decemberéig 1,4 milliárd forint jutott el azon szervezetekhez és csoportokhoz, amelyek valós ifjúsági és sporttevékenységet, valamint drogellenes tevékenységet látnak el. Tehát az arány óriási, hiszen 30 az 1-hez, 1,4-hez, ami a konkrét célra lett felhasználva.

Másrészről a bizottság kisebbségi véleményalkotói megállapítják, hogy olyan elfogadhatatlan, a Gyurcsány Ferenc miniszter úr kommunikációs akciói érdekében felhasznált adópénzekről is jelentést olvashatunk, amelyek olyan gazdasági társaságot finanszíroztak, mint az Ifjúsági és Sportkommunikációs Kft., amely mint cég egyébként csak veszteséget termelt, viszont az tény, hogy szolgálta a miniszter úr, mostani miniszterelnök-jelölt úr PR-jának és fiatal PR-csapatának elbújtatását. Azt hiszem, hogy ez majd később még vita tárgya lehet; én a bizottság véleményét szerettem volna megismertetni.

A turizmus kapcsán is elhangzott, hogy a többség szerint rendben megy minden. Nemcsak a jelentésből derült ki, hanem aki a turizmussal kapcsolatosan információkat kapott, azt hallhatta, hogy bizony a megítélt pályázati támogatások egyrészt nagyon jelentősen elhúzódnak; például 2002. évi felhasználású támogatási összeget még 2004-ben sem fizettek ki, ez az, amit a bizottság külön kiemel. Kiemeli azt, hogy a mintegy 16 milliárd forint támogatás felosztása érdekében több mint 2,6 milliárd forint lebonyolítási költség lett elszámolva, ami megint csak azt mutatja, hogy nem takarékos állami gazdálkodás történik, hanem igen jelentős, talán indokolatlan mértékű pénzköltés is folyik.

Ha tovább lapozunk, és a bizottságok véleményeit sorra vesszük, akkor az Egészségbiztosítási Alapnál a mintegy 11 százalékkal magasabb hiányt érdemes kiemelni, a gyógyszerkasszánál a közel 35 milliárd forintos tényleges túlköltést, amely az eredeti előirányzathoz képest 16 százalékos növekedést jelez. Tehát annak a bizonyos gyógyszercégekkel való megállapodásnak, amely az inflációnál nem nagyobb mértékű áremelkedést jelzett, annak a felmondását mind az államháztartás, mind pedig a lakosság súlyos áron fizeti meg. És bizony arról is szólnunk kell, hogy a szív- és érrendszeri megbetegedések, valamint a csontritkulás kezelésére szolgáló gyógyszerek ingyenességének ígérete ellenére nem volt meg még ebben sem annak a fedezete. Végül is a lakosság gyógyszerkiadásai 20 százalékkal emelkedtek. Ha figyelembe vesszük, hogy a gyógyszerfogyasztók körét többségben nyugdíjasok alkotják, ők az éves nyugdíjemelés többszörösét kényszerültek gyógyszerre költeni - áll a bizottság jegyzőkönyvében.

Mit lehet tenni, mi lehet az álláspont? Azt gondolom, hogy nagyon fontos az, hogy az Állami Számvevőszék és a vitában elhangzott vélemények figyelembevételével a kormányzat egy szigorúbb, szabályozottabb és átláthatóbb költségvetést alakít ki, hogy ne forduljon olyan elő, mint ahogy egy egész tárcafejezetnél, a Belügyminisztériumnál gyakorlatilag nem tudta az Állami Számvevőszék elvégezni a munkáját, mert nem lehetett auditálni, nem lehetett áttekinteni.

Másrészről a törvényesség és a valódiság kérdéseire megnyugtatóbb lépéssorozatot kell megtenni, és azt be is kell tartatni, a tervezéshez kapcsolódóan pedig feltétlenül ragaszkodunk a pótköltségvetéssel összekapcsolódó szabályozás megváltoztatásához, ami valódi kontrollt (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) jelenthet a költségvetést elfogadó parlament számára is a költségvetés végrehajtása tekintetében. Ezért jelenleg azt tudjuk csak mondani, hogy nem tudjuk elfogadni ezt a zárszámadást.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu