KÉKESI TIBOR (MSZP): Köszönöm, elnök úr, a szót. Azzal kezdeném, hogy nehéz megszólalni egy ilyen típusú hozzászólás után, mert én nem is szeretném érinteni azokat a kérdéseket, amiket Tállai képviselő úr elénk varázsolt. Azt viszont szeretném érinteni, hogy egy költségvetésben a deficit nem öncél. Az ország mai gazdasági állapotában tudomásul kell venni, hogy azokat a feladatokat, azokat a célokat, amelyek a társadalom számára szimpatikusak, elfogadhatók, csak egy olyan költségvetés tudja teljesíteni, amelyik most egy kicsivel többet költ, mint amennyi bevétele van.
Tehát meg kell fizetni annak az árát - és a kormánynak, a parlamenti többségnek el kell tudni döntenie, hogy meg akarja-e fizetni ennek az árát -, hogy például egy olyan gazdaságpolitikai fordulatot léptünk meg, amely a korábbiakhoz képest, a fogyasztásvezérelt gazdaságpolitikához képest a gazdaság által ma már visszaigazolt, hitelesített módon egy fejlődő export- és beruházásvezérelt gazdasági pályára terelte az ország egészét. Nyilván ennek a jutalmából, ennek az eredményéből valamennyien részesülni fogunk.
Én a magam részéről, bár nyilván a vita még tovább fog tartani, egy gondolat erejéig szeretném összegezni az itt elhangzottakat annyiban, hogy a jegybankelnök úr korrektül, tisztességesen végigüli a vitát, jegyzetel, figyeli az elhangzottakat. Remélem, hogy érzékenyen vette, megértette, és értette, hogy mik azok a problémák, mik azok a kétségek, amiket mi jeleztünk, felvetettünk. És nagyon remélem, hogy a hátralévő időszakban, ami mind a kormányzati ciklusból, mind a jegybankelnöki ciklusból hátravan, valóban harmonikus együttműködés alakul ki, és abban az irányban (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) tudja segíteni a kormány gazdaságpolitikáját, ami itt a kormánypárti képviselők mondandójából kicsengett.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés