GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen. Tisztelt Miniszter Úr! Azt, ami már többször elhangzott ebben a Házban is, azt hiszem, nem árt újra kimondani, hogy az arany és az ezüst kimosásának ez a ciánlúgozási technikája, illetve a cianidos, úgynevezett zagytározónak a biztonsági körülményei nem tekinthetők Románia belügyének, hiszen a magyar vizeket, a magyar környezetet is veszélyeztethetik ezek a katasztrófák, az esetlegesen bekövetkező katasztrófák.
Én azzal fogadom el a tisztelt miniszter úr válaszát, hogy egyrészt örülök annak, hogy a magyar kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy ez a beruházás ne valósuljon meg, illetve ha mégis megvalósul, akkor az Unióba törekvő Románia tartsa be az Unió elvárásait és követelményeit ezen a területen; azt azonban némi megütközéssel hallottam a miniszter úr válaszában, hogy az előző kormány időszaka alatt semmilyen lépés nem történt ebben az ügyben. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét. - Moraj a Fidesz soraiban.)
Köszönöm szépen, a választ elfogadom. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés