HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! 2002-ben, a kormányváltást követően a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium először meghívásos, majd később közbeszerzési pályázatot folytatott le az M7-es, az M70-es és az M3-as autópálya szakaszainak kivitelezésére. Erről a pályázatról a Gazdasági Versenyhivatal nemrégiben megállapította, hogy a részt vevő cégek kartellbe tömörülve egyeztették áraikat, és jelentősen, mintegy 18,5 milliárd forinttal fizettették túl a költségvetéssel a beruházásukat. A pályázatot négy szakaszra írták ki, az M3-as autópálya Polgár-Görbeháza közötti szakaszára, az M7-es autópálya Balatonszárszóig tartó szakaszára, az M7-es autópálya becsehelyi szakaszára és az M70-es szakaszra.
Tisztelt Miniszter Úr! Vizsgálják-e a saját felelősségüket? Vizsgálják-e, hogy a vitatott tenderben hogyan kerülhetett sor arra, hogy a négy meghirdetett szakaszra 2002. július 10-én három céget hívtak meg - ezek a Strabag, a Hídépítő és az Egút -, majd öt nappal később, 2002. július 15-én a minisztérium kiterjesztette a meghívottak körét a Betonút Rt.-re is. Ezen információt utóbbi cég ügyvezető igazgatója a Gazdasági Versenyhivatal eljárása során mondta el, ami a közzétett határozatban megtalálható, olvasható. Miért kellett a meghívásos tender közben egy újabb céget bevonni a meghívottak körébe? Talán csak nem azért, hogy a meghirdetett négy szakaszra négy cég tudjon ajánlatot tenni? Az is elgondolkoztató, hogy a meghívott három cég közül egyik sem kifogásolta, hogy újabb versenytárssal kell megküzdeniük a pályázat során.
Nem gondolja, miniszter úr, hogy ez az intézkedés lényegében kódolta a későbbi, a Gazdasági Versenyhivatal által megállapított kartell létrejöttét? Nem gondolja, miniszter úr, hogy önöket is terheli ebben az ügyben felelősség? (Taps az MDF soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés