ENDRE SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Göndör Képviselő Úr! Komolyan gondolom, azért ülök itt, és nem mentem el valahova szaunázni vagy sörözni, mert arra kértek a választópolgáraim, hogy ezt mondjam el. Tényszerűen igaz az, hogy 30 millió forintról 15 millió forintra csökkent a támogatási lehetőség, és bizonyára azok a számok is igazak, amelyeket ön idézett. Kérem, ne kételkedjen abban, hogy az is igaz, hogy az emberek viszont nem úgy érzik, hogy az otthonteremtés feltételei kiszélesedtek volna számukra. Legalábbis ahonnan én jöttem, ott olyan véleményeket fogalmaznak meg és arra kérnek, hogy ebbe az irányba nógassuk a kormányt.

Persze a számokkal lehet dobálózni, mindenesetre az én információim szerint nagyobb részben azok a fiatalok vették fel ezeket a kölcsönöket, akik ezt otthonteremtésre fordították, nem pedig valamiféle demagóg szólamot akartak ezzel igazolni.

Forrás: parlament.hu