GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársak! Én nagy érdeklődéssel hallgattam ezt a vitát, és azt kell mondjam, hogy alapvetően Horváth képviselőtársammal értek egyet abban, hogy igen-igen nagy hibába esnénk, ha itt most mi egy részvénytársaság közgyűlését próbálnánk eljátszani. Én azt gondolom, hogy a politikusoknak sok mindent kell csinálniuk, de ilyet biztos, hogy nem kellene csinálniuk. Ennek a dolognak a megoldása kapcsán a legfontosabb talán az lehet, hogy van egy beszámoló előttünk, amit - ahogy itt a hozzászólásokból kiderült - ha nem politikai alapon kezelünk, akkor elfogadható az, hogy elindult egy úton ez az rt., amin megoldhatja azokat a problémákat, amik ennek a két évnek a veszteségéhez vezettek. De ezt megfejelgetni még olyan igényekkel, amit az előbb Szabó képviselőtársam is mondott, mellette meg azt mondani, hogy azért itt a létszám sok, meg egyéb, ez olyan mélységű beavatkozás a dologba, ami nem hiszem, hogy nekünk a feladatunk.

Nekünk az a feladatunk, hogy a törvényi háttere legyen ennek a dolognak olyan, hogy ők korrektül tudjanak működni, és ne várjunk el tőlük olyanokat, amik túlmennek a feladatukon. A gazdálkodásba viszont ne szóljunk bele, ha előírunk olyanokat, ami túlmegy a feladatukon. Tehát ezt a kérdést kellene helyre tenni.

Én azt gondolom, hogy itt alapvetően abban is ellentmondás van, hogy mondják, hogy nem fogadják el a beszámolót, mert nem látják biztosítva azt, hogy ezek a gazdálkodási problémák megszűnnek. Persze, ha mégis visszakanyarodunk egy kicsit az rt. közgyűléséhez, a kisebbségnek joga van ilyet tenni, de az ottani részvények többségét birtoklónak is joga van azt mondani, hogy ők pedig bíznak a vezetésben, és majd meglátjuk, hogy a következő év mit hoz ebben a dologban a konyhára. Én azt hiszem, mi azt nézzük meg, ami a költségvetési bizottságban is elhangzott egyébként, hogy való igaz, ma másodízben mondjuk azt, hogy csináljuk meg hozzá a törvényeket, de addig kell mondanunk, míg meg nem csináljuk, mert egészen addig lehet itt persze mindenkit számon kérni, csak én azt hiszem, hogy értelme nem sok van.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu