HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Én is kapcsolódnék az előző vitához, mert szerintem az nem rendjén való, hogy azt mondta egyik képviselőtársunk - nevezetesen Keller László -, hogy itt méltatlan vita folyik. Egy országgyűlési határozati javaslatról vitatkozunk. Demokrácia van, engedtessék már meg, hogy a parlamentben vitázzunk és vitatkozhassunk. Szerintem nem helyes úgy minősíteni a vitát, hogy az méltatlan, ugyanis a Magyar Távirati Iroda 2003. évi tevékenységéről beszélünk, és nincs az eleve elrendelve, mint annak idején, hogy ezt száz százalékban mindenkinek meg kell szavazni. Erről igenis folytathatunk vitát, és a vita egyáltalán nem méltatlan, mert van mire odafigyelnünk.
Képviselő úr, államtitkár úr, veszteséges volt ez a cég. Önnek magyarázzuk, hogy mit jelent a több mint százmillió forint veszteség? Ennél kisebb összegért is mindenfélét csinálnak önök, s még vélt kisebb összegek miatt is. Ne menjünk el szó nélkül emellett, vitatkozzunk erről!
Azzal nem értek egyet önnel, hogy összemossa a szerkezeti problémákat egyéb MTI-s problémákkal, de egyetértek azzal a felvetésével, hogy érdemes lenne átgondolnunk, jó-e ez a tulajdonosi szerkezet. Amikor arról beszélünk, hogy a médiatörvényt átfogóan módosítanunk kellene, úgy gondolom, abba beleérthető az is, gondolkodjunk azon, hogy jó-e a közalapítványi és azon belül a részvénytársasági forma a Magyar Rádiónál, a Magyar Televíziónál, a Duna Televíziónál, és jó-e, hogy a nemzeti hírügynökség külön törvényben más tulajdonosi szerkezeti konstrukcióban működik.
Ebben egyetértünk, és ha önökben van erre nyitottság, akkor - ahogy az előbb jeleztem - ez ügyben szívesen tárgyalunk és nyitottak vagyunk, és akkor elindulhatunk valahol. De ettől még az előttünk lévő 2003. évi beszámolót meg kell tárgyalnunk, nem fedhetjük el az abban lévő problémákat és aggályainkat az MTI jelenlegi működése kapcsán.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés