DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előbb annyira hangosak voltak, hogy nem tudtam igazából föltenni a kérdést Persányi miniszter úrhoz.

Igen tisztelt Miniszter Úr! Több tucat kérdéssel fordultam már önhöz, amire nem tisztelt meg a válaszával. Most itt a Ház előtt megkérdezem, mielőtt még szavaznának önök a miniszterelnök-jelöltről, legyen olyan kedves megmondani nekünk itt a vitában, hogy a Gyurcsány Ferenc érintettségű Motim-gyárban milyen büntetésre, milyen bírságra számíthatnak az 1992-ben megállapított környezetszennyezés ügyében, amit azóta 2-3 évente módosított határidővel a mai napig nem sikerült végrehajtani. (Bársony András: Ez nem az azonnali kérdések órája!)

Tisztelt Miniszter Úr! Az, ami itt éveken keresztül allergiás megbetegedéseket okozott, a vörösiszap kiporzása, mára valamennyire megoldódott, de az, amikor öt kazettából Mosonmagyaróváron négy nem a mai kor követelményeinek megfelelően van előkészítve, az ott levő vízbázis, amely kimondottan érzékeny, ki van téve annak, hogy elszennyeződjön, és a Duna elterelése következtében, ami ügyében ismét csak nem sokat tettek önök, komoly veszélyeket rejthet magában.

Igen tisztelt Miniszter Úr! Kérem, válaszoljon nekem, Dorog esetében is szeretnénk tudni, hogy milyen büntetésre lehet számítani. A Motim esetében milyen bírsággal számolnak önök?

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu