DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Meg kell mondanom őszintén, hogy hosszasan gondolkoztam azon, hogy ebben a hangnemben és légkörben, ami pillanatnyilag a tisztelt Házban uralkodik, érdemes-e egyáltalán érdemben hozzászólni. (Moraj és közbeszólások a Fidesz soraiban.)

Tisztelt Képviselőtársaim! Az, amit a mai vita nyitányaként Áder János frakcióvezető úr, aki mégiscsak ennek a Háznak négy évig az elnöke volt, megengedett magának, úgy gondolom, a magyar parlamentarizmus szégyene. (Taps és közbeszólások az MSZP soraiból: Így van!) Ellenzéktől nem várja az ember, hogy dicsérje a kormányprogramot (Közbeszólások a Fidesz soraiból.), azt azonban elvárná, hogy szóljon néhány szót a kormányprogramról. (Az elnök megkocogtatja a csengőt.) Áder frakcióvezető úr nem szólt a kormányprogramról, kizárólag a miniszterelnök-jelölt személyét illette tréfásnak hitt vagy komolynak vélt ócsárló jelzőkkel.

Aztán az imént egy képviselőtársunk a kormányprogram bírálata helyett a korábbi, két és fél évvel ezelőtt vitatott kormányprogram egy mondatát próbálta kipécézni, egy olyan mondatát, amelyik nem szerepelt ebben a programban, majd amikor erre felhívtuk a figyelmét, akkor a képviselő úr hasból bekiabált egy oldalszámot.

Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor a vitában szokásos érvek és ellenérvek helyét személyeskedések, sértegetések, hazugságok és blöffök veszik át, akkor nagyon kérdéses, hogy lehet-e értelmes módon hozzászólni. Mindazonáltal úgy gondolom, hogy a benyújtott kormányprogram “Nemzeti örökség, nemzeti kultúraö című fejezete mégiscsak méltó arra, hogy néhány szóban erről megemlékezzünk.

Kormányprogramban mindig van szó kultúráról, tisztelt képviselőtársaim, ez azonban rendszerint úgy szokott megjelenni egy kormányprogramban, hogy kultúremberek vagyunk vagy mi a szösz, áldoznunk kell a kultúrára, következésképpen beírunk néhány jól hangzó, hasznos és talán nem túlzottan drága dolgot, mindegy, ami eszünkbe jut. Ebben a kormányprogramban, tisztelt képviselőtársaim, a kulturális fejezet határozott koncepciót követ, és én e miatt a koncepció miatt tartom érdemesnek, hogy szóljunk róla.

Világos prioritásokat szab meg a program abban a meglehetősen szűk terjedelemben, amire futotta. Három ilyen komoly prioritást jelöl meg: az építkezéseket, vagyis magyarán: a kulturális intézményrendszer további bővítését, fejlesztését, továbbfejlesztését; a magyar kultúra külföldi bemutatását és a külföldi kultúra kincseinek Magyarországra hozatalát és magyarországi bemutatását; és végül, de nem utolsósorban - sőt, ezt kéne elsősorban említeni - azt a kulturális vidékfejlesztésnek mondható programot, amely a kulturális intézményrendszer revitalizációjával a kultúrát kívánja minden magyar állampolgárhoz eljuttatni.

Amikor a kormányprogram úgy fogalmaz, hogy évente ötven művelődési házat, könyvtárat vagy más kulturális célra alkalmas intézményt újítunk fel, látunk el széles sávú internet-hozzáféréssel, magyarán, tesszük lehetővé mindenhol a kulturális alapszolgáltatásokhoz való hozzáférést, akkor nagyon fontos dolgot mond ki, azt mondja ki, hogy a kultúrához minden magyar állampolgárnak valamilyen módon, de egyformán hozzá kell tudni férnie. Én úgy gondolom, ez a kormányprogram szellemével is egyező, és koncepcionálisan is nemcsak hogy vállalható, hanem a korábbiakban nagyon is hiányzó momentum.

Egyetlen mondatnyi hiányosságra hadd hívjam fel a figyelmet. A kormányprogram úgy fogalmaz, hogy a kultúra nem lehet kevesek kiváltsága, a kultúra közkincs, ezzel mélyen egyetértek, ezt kívántam az előzőekben is jelezni. Ugyanakkor tény az, hogy amit a program az előző mondatban vázol, hogy tudniillik a magyar polgárok igénylik a kulturális szolgáltatások sokszínűségét, az igény, a kereslet megvan, ez igaz, de sajnos nem a teljes népességre, hanem annak egy meglehetősen szűk körére.

A kormány feladata az is, hogy érvényt szerezzen az előbb idézett mondatnak, miszerint a kultúra ne legyen kevesek kiváltsága, hanem közkincs legyen, és a ma kultúrát - legalábbis minőségi kultúrát - nem vagy csak csekély mértékben fogyasztók számára is érdeklődést támasszon a kultúra iránt, és aztán ezt a keresletet elégítse is ki.

Köszönöm szépen. Én a magam részéről a kormány programját és kiemelten a kulturális fejezetet a tisztelt Háznak elfogadásra ajánlom. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu