WINTERMANTEL ZSOLT (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! A kormányprogram Budapestet érintő részének egyetlen erénye, hogy egyáltalán leírásra került a főváros neve. Bár a program lesújtó véleménye szerint Budapest ma nem dinamikusan fejlődő főváros és nem a régió központja, ugyanis azzá kívánják tenni, tehát most biztosan nem az. De miért is nem az, és miért is nem lehet e program alapján? Erre a választ Gy. Németh Erzsébettől kaptam meg, ahogy hallgattam őt, ugyanis ő hitt Demszky Gábornak. Hitt 1992-ben, majd '94-ben, '98-ban és 2002-ben is, hogy megépítik a füstgázmosót Budapesten. Most, tizenkét évvel az első ígéret után eljutottunk oda, hogy az első két füstgázmosó berendezést megcsinálták.
De úgy tűnik, hogy a kormányprogramra is átragadt ez a fajta hiszékenység. Elkezdjük építeni a 4-es metrót, olvashatjuk. De hányadszorra kezdik el, tisztelt képviselőtársaim? Hányadszorra ígérik meg? Mi akadályozta önöket, az elmúlt két évben miért nem épült egyetlenegy centiméter metró sem? Miért csak ígérik? Miért nem kezdték el az M0-ás északi Duna-híd építését? Mi akadályozta önöket a csepeli szennyvíztisztító megépítésében? Mi a késlekedés oka? De tegyünk fel további kérdéseket is, amelyekre nem kapunk választ a kormányprogramból. Hány sportlétesítményt építettek az elmúlt két évben, és mennyit terveznek az elkövetkezendő időszakban? Hány kulturális intézmény megépítéséről döntöttek, és mennyi újat terveznek a hátralévő időben?
Tisztelt Képviselőtársaim! Ezekre a kérdésekre nem kapunk választ a kormányprogramból, sőt arra sem, hogy a BKV, illetve a tömegközlekedés finanszírozásában az arányos, méltányos tehermegosztás hány ezer - 5-6-8 ezer - forintos BKV-bérletet fog jelenteni. Ezekre a kérdésekre nem kapunk választ, tisztelt képviselőtársaim, ezért mi, budapestiek nem támogatjuk a programot. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés