DR. GOMBOS ANDRÁS környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Valóban nagyon komoly, súlyos környezeti veszélyekkel járó tűzeset történt augusztus végén Zalaegerszegen, több alkalommal akár éjszaka is volt szerencsénk kommunikálni ebben az ügyben, próbáltuk jó irányba terelni a dolgokat. Úgy gondolom, hogy nem sikertelenül, mert 2 ezer tonna növényi és 8 ezer tonna állati eredetű élelmiszernek a hűtése történt ebben az objektumban, és ez gyulladt ki emberi felelőtlenség és hanyagság következtében.
(17.30)
Úgy gondolom, hogy azokat a veszélyeket, amelyek reálisan fennálltak, viszonylag jól sikerült kezelni. Az igaz, hogy a Zalába kerültek bizonyos szennyező anyagok, ennek következtében volt - nagyon elenyésző, de volt - halelhullás is, de én úgy gondolom, hogy a hatóságaink, az állat-egészségügyi hatóság, a környezetvédelmi és vízügyi hatóság, illetve az ÁNTSZ példásan működött együtt, annak ellenére, hogy az első időszakban bizony voltak biccenések, a védelmi bizottság működésében kicsit késlekedés volt. És ön megkérdezte tőlem, én kénytelen vagyok korrekt módon közölni önnel, hogy bizony az a 48 óra, ami az első 48 óra volt, az egy kicsikét döcögött, de utána úgy gondolom, hogy példás együttműködés volt a hatóságok és a védelmi bizottságok között.
Ami a kérdéseit illeti, hogy elegendőnek tartom-e az együttműködést, én úgy gondolom, hogy példás együttműködés volt. Úgy gondolom, az az elhelyezési mód, amit a kényszer szült, megfelelő volt, azok a fertőtlenítési technikák és módozatok, amelyeket alkalmaztak, azok is megfelelőek voltak, és a lakosság érdekeit szolgálják. Kétségtelen, ez költségvonzattal járt, aminek valamilyen módon való viselése egyrészt a vállalkozó vállalkozási kockázatát jelenti, másrészt pedig nyilvánvalóan az önkormányzat kockázatát jelenti, mert hiszen valahol a helyi (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) iparűzési adóban ez valamilyen módon megtérül az önkormányzatnak.
Letelt az időm, köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés