DR. VOJNIK MÁRIA egészségügyi, szociális és családügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Az egészségügyi intézmények gazdálkodási problémáin természetesen nem a politikai patkóban lefolytatott aktuálpolitikai csatározások segítenek. Három tényt említek. A konszolidáció eredményeképpen a Kórházszövetség és az EGVE is elismeri, hogy a kórházak hatvan napon túli tartozásaiban jelentős segítséget nyújtott az a bizonyos 2,8 milliárd forintos konszolidációs pénz, amelyről elismeri, hogy ennek pozitív hatásai még ebben az évben is észlelhetők voltak, gyakorlatilag 0,1 százalékkal javult a helyzetük. Ez sajnos nem érdemi javulás, de biztosan nem érdemi romlás.
Azt azonban mindannyiunknak el kell ismerni, hogy a kórházak, az egészségügyi intézmények gazdálkodása mind a tulajdonosok, mind a kórházak részéről nagyon komoly, felelősségteljes együttműködést igényel. Inkább ebben legyünk partnerek a betegek üdvére.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés