ARATÓ GERGELY oktatási minisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Szeretném megismételni azt, amit az imént mondtam, és még egy dologgal kiegészíteném: természetesen ezek a változások tanévet sosem érintenek, tehát csak jövő év szeptembertől lépnek hatályba, ha az Országgyűlés úgy dönt. Ugyanakkor a jövő évben is a többfunkciós kistérségek számára, amelyek az általunk elfogadott önkormányzati reform szempontjából valamilyen módon a fejlődés útját jelentik, további többletforrások állnak rendelkezésre, a jelenlegi költségvetési tervek szerint 9 milliárd forint.
Azt gondolom, hogy a költségvetési vita folyamán meg fogjuk találni a lehető legjobb megoldást erre a kérdésre is. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Akkor miért kell elvenni?)
Köszönöm szépen a figyelmet. (Szórványos taps az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés