DR. DRASKOVICS TIBOR pénzügyminiszter: Elnök Asszony! Frakcióvezető Úr! Tisztelt Ház! Úgy gondolom, nagyon fontos szavak hangzottak el a Házban. Olyan szavak, amelyek tizenöt éve meghatározzák Magyarország sorsát: piacgazdaság, magántulajdon, verseny, az ezen alapuló jólét. Úgy gondolom, ezek azok a fogalmak, amelyek mentén konszenzus alakult ki 1989-90-ben a rendszerváltás tekintetében, amelyekre támaszkodva kiépült Magyarországon az az erős, versenyképes gazdaság, amely megteremtette a további fejlődés alapját.

Hogy nem teljesen egyformán látunk minden kérdést? Úgy gondolom, ez így van rendjén a különböző politikai oldalon álló politikusok, szakértők esetében. De az alapkérdésekben, például abban, hogy magántulajdonra épül-e a piacgazdaság, vagy hogy egyáltalán piacgazdaság van-e, nem lehet vita ma, 2004-ben Magyarországon. Természetesen nem egyformán látjuk azt, hogy milyen volt a privatizáció az elmúlt években vagy másfél évtizedben. De megint azt hiszem, hogy a frakcióvezető úr által elmondottak az alapelveket tekintve olyanok, amelyekben eddig konszenzus volt, és remélem, hogy lesz is. Ésszerű, átlátható, nemzeti érdekeket szolgáló privatizáció! Természetesen. Nincs más célja a kormánynak, mint a magyar nemzeti érdekeket képviselni a privatizáció révén is. Pontosan ez a célja. Úgy gondoljuk, az a privatizáció, ami az elmúlt két esztendőben lezajlott Magyarországon, pontosan ilyen volt.

(13.40)

Ráadásul átlátható, visszaélésektől, botrányoktól mentes, vállalható. Hogyan menjünk tovább? Erről természetesen lehet is, kell is vitatkozni. Nem azért, mert a költségvetési hiányt akarja valaki kipótolni a privatizációs bevételek révén, erre nincs is lehetőség, hiszen a privatizációs bevételek nem számolhatók el a költségvetés bevételeiként. Nem is azért, mert még senki se bizonyította be, hogy az állam rossz tulajdonos lenne. Nagyobb a baj: senki se bizonyította be, hogy jó tulajdonos lenne. Ezért aztán nem nagyon érdemes vele kísérletezni.

De azért viszont, úgy gondolom, érdemes vitatkozni, hogy lássuk, a következő lépések pontosan melyek legyenek. A kormány tehát kész arra, hogy letegye az asztalra a világos, konkrét elgondolását, milyen privatizációs stratégiát folytassunk a következő években. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a kormányzás felelősségéről és jogáról mondana le a kormány. A választók ennek a többségnek adtak felhatalmazást, ez a többség kell hogy éljen az alkotmányban biztosított lehetőségeivel, de mert nemzeti ügyről van szó, az alapkérdésekről, úgy gondolom, kell is, lehet is vitázni.

Van persze néhány ügy, amiről nem érdemes: a Paksi Atomerőmű privatizációját senki se akarja, nem érdemes ezzel különösebben foglalkozni. A Nemzeti Tankönyvkiadóról lehet ugyan vitatkozni, de nem folytat közszolgáltatást, nem érdemes tehát úgy tekintenünk, mint valami speciális tevékenységet folytató vállalatot. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Miről beszél?) De ezzel együtt is, a kormány - megismétlem - kész arra, hogy konkrét, világos elgondolást tegyen az asztalra, amelyet nagy örömmel vennénk, ha meg lehetne vitatni, és mellé a kormánypártokon túlmutató konszenzust felépíteni.

Köszönöm. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu