DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. A helyi adókról erőteljes vita bontakozik ki, amiben Bőhm Andrástól kezdve Jauernik képviselő úr is arra próbálta biztatni az önkormányzatokat, hogy ott a helyi adó, az az autonómia része, milyen nagyszerű dolog.
De nagyon jól tudjuk, hogy az államháztartás kalkulációjánál, amikor a költségvetésben kikalkulálják, hogy majd az önkormányzatoknak hogy fog alakulni a jövedelempozíciója, akkor eleve beállítják azokat a helyiadó-bevételeket is, amelyekről itt most folyik az a magasröptű vita, hogy fog-e emelkedni vagy nem. Természetesen emelkedő kalkulációval van beállítva a költségvetésben ez a tétel, és ezzel lesz majd az önkormányzati egyensúly megteremtve önök szerint, amely jelenleg, tudjuk, a nominális értéknél is kisebb mértékű támogatásokat jelent, és ezt majd a helyiadó-többletbevételekkel próbálják kiegyensúlyozni.
Ez hasonló gondolkodás, mint a személyi jövedelemadónál is, amit ugyancsak a közszférában tettek meg. Nem volt 2003-ban és 2004-ben, és 2005-re sem terveznek közalkalmazotti béremelést, de majd rá fognak mutatni, hogy nade ott van néhány százalékpontnyi, nézzétek meg, a személyi jövedelemadó-csökkentéssel kapcsolatban, és ezáltal tudjátok be, itt van a nagy béremelés.
Köszönjük szépen, ezzel nem értünk egyet. (Szórványos taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés