DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Itt két dolgot tetszik említeni. Az egyik, hogy a költségvetési törvényben mi szerepel. Lehet, hogy nem fogalmaztam pontosan, és ezért kértem még egyszer szót, hiszen a költségvetésben azok az összegek szerepelnek - és ez valóban így szerepel, a pénzügyminiszter úr mondta -, hogy ennyit kell erre fordítani a következő évben, ennyit tervezünk ráfordítani. De ez nem az egy főre eső értékek növelését jelenti, hiszen az azon is múlik, hogy hány igényjogosult van, és ahogy mondtam, sajnálatos módon a gyermeklétszám csökken. Tehát ezért attól még reálértéken megtartható ez a támogatás.
Ami pedig a családi pótlék alanyi jogúvá tételét vagy ahogy ön fogalmazott, visszaállítását jelenti, az azt eredményezte, hogy az a legfelső 7 százalék, aki a magas jövedelme miatt nem kapott családi pótlékot, az önök intézkedése után újra kapott. Ez a tartalmi vita köztünk. Nekünk az a megítélésünk, hogy nem a leggazdagabbaknak kell a támogatást adni, hanem azoknak, akiknek erre valóban szükségük van. Megérzésünk szerint a felső 7 százalék családi pótlék nélkül is tudja a gyermekeit nevelni.
Köszönöm szépen, elnök úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés