KÉKESI TIBOR (MSZP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársak! Varga képviselő úr intézett hozzám egy költőinek szánt kérdést. Én ezt valóságos kérdésnek értékelem, és valóságos választ fogok rá adni. Azt jelezte, hogy szerinte a nyugdíjasok nem kapják meg azt a reálemelkedést ebben az évben, ami indokolt volna. No, akkor elemezzük!

A nyugdíjasok számára egy magasabb infláció érvényesül, mint az átlag állampolgárok számára. Az átlag 7,1 százalékos inflációt mutat az első félévre, míg a nyugdíjasok esetén, a nyugdíjaskosár alapján egy 8,1 százalékos inflációt mérhetünk. Ugyanakkor a nyugdíjasok az év eleji 6,5 százalékos emeléshez képest megkapták időarányosan a 13. havi fokozatos bevezetésből származó nyugdíjemelés felét, és ezzel mintegy 2 százalékkal emelkedett időarányosan a nyugdíjuk. Tehát félévkor ez 8,4 százalék volt. Tehát 0,3 százalékos reálnyugdíj-emelkedés érvényesül ebben az évben is.

A másik, amit még idekívánkozólag mondani szeretnék, úgy szól, hogy ez az inflációs mérték az első félévre vonatkozik. Az első félévben elértük az inflációs mérték csúcspontját, látjuk, hogy azóta folyamatosan csökken az infláció. Aki nem hallotta, szeretném tájékoztatni, hogy éppen ma jelentek meg az inflációs adatok szeptember hónapra vonatkozóan. Ez a hónapról hónapra változó inflációs mértéket 0,1 százalékkal emelte. A szeptember-szeptember havi érték, tehát az előző év szeptemberéhez képest pedig 6,6 százalékra csökkent. Az utolsó hónap 7,2 százalék volt. 6,6 százalékra csökkent az infláció üteme. (Közbeszólások az ellenzéki képviselők padsoraiból.) Úgy gondolom tehát, hogy folyamatosan, év végéig csökkenni fog, a nyugdíjak pedig nem fognak csökkenni.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu